Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1986-10-31

r 1 A kerületi Tanács Szakigazgatási Szervei összességében a jogszabályi elvárások szerint intézik az állampolgárok ügyeit. A nagy ügyforgalom, az éves 40 ezres ügyiratszám, az apparátuson belüli 6-8 %-os fluktuáció, a helyenként meglévő szakmai felkészültségbeli hiányosságok a munkára nehezitőleg hatnak. Az apparátusban dolgozóknak 251 jog­szabály alapján kell végezni a munkájukat. A központi jog­szabály és a felettes szervek utasításai alapján 291 nyilván­tartást kell vezetni, ezek meghatározott hányada a felettes szerv előirása alapján jelentéstételi kötelezettségű. Ugyan­akkor tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettségű dol­gozót is nagyon nehéz kapni. A megelőző időszakokhoz viszo­nyítva az állampolgárok is nehezebben és egyre türelmetle­nebbül viselik a hivatali ügymenetet. Közülük többen az ügy­intézői munkval szemben esetenként kritikai észrevétellel vannak. Ez összefügghet azzal is, hogy egy-egy jogszabály al­kalmazása során bizonyos merevség tapasztalható és nem a jog­szabály szellemének érvényesülése. Előfordul az is, hogy e­­gyes állampolgárok egy-egy ügy kapcsán a tanácsi munka egé­­szére vonatkozóan elmarasztaló véleményt mondanak. Mindezzel együtt is megállapítható, hogy a jogszabályok végrehajtása terén alapvetően rend van. A hatósági munkában azonban nem javult számottevően a szocialista törvényesség. Ezt a felleb­bezések számszerű adatai alátámasztják: a mintegy éves 10.000 elsőfokú határozat 2 %-ánál élnek az ügyfelek a fellebbezés jogi lehetőségével. Ez ugyan nem jelentős szám, viszont meg- i nőtt a másodfokú eljárások során megváltoztatott, illetve megsemmisített határozatok száma. A gazdálkodó egységeknél esetenként fellelhetőek a tisztes­séges gazdálkodást sértő jelenségek. Ezek leginkább a minden­áron nyereségre való törekvésből fakadnak. A helyenkénti nem megfelelő munkafegyelemből, az ellenőr­zés gyengeségeiből, a személyi- és tárgyi feltételeinek hiá­nyosságaiból adódóan is előfordul esetenként a vonatkozó jog­szabályi előírások megfelelő érvényesülésének megsértése. ' 1 \9 _______________________________________________-J ” ’ --------•—-——•—

Next

/
Oldalképek
Tartalom