Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1979-05-18
r ~i- 2 -Fedor Béláné elv társnő üdvözli a megjelenteket. Elmondja, hogy a kerületi PVB. a Fegyelmi Bizottság jelentését megtárgyalta, Darvas elvtárs következő kiegészítése a vitában elhangzottakat ismerteti a PB-vel. Darvas Dániel elvtárs: A kerületi FVB. május 9-én tárgyalta a jelentést. A hozzászólások száma és tartalma a téma fontosságát bizonyította. A vita alaphangja az volt, hogy a fegyelmi munka célja nem a megtorlás, hanem a nevelés. Módszere az ügyek emberi oldalról való közelítése. A megelőző tevékenység fontosságát aláhúzza, hogy megfelelő követelménytámasztás legyen magunk és mások felé, kritikusan, önkritikusan értékeljük cselekedeteinket. Megfogalmazódott a r* vitákban, hogy még előfordul utólagos okoskodás is, egyik oldalról, hogyha valaki kisebb vétséget elkövet, nem tesszük szóvá, később már nehéz szóvátenni, ez saját magunk kritikája is, a másik oldalról , ha bekövetkezik a súlyosabb vétség, elhangzik, hogy "előre tudtam", r "már régen hallani róla, és most itt van". Azt hiszem sokan tudnánk 1 most példákat mondani. A kerületi Fegyelmi Bizottság egyes ügyek kapcsán felhivja a figyelmet, mire kell jobban odafigyelni, ezt hasznosítani, erősiteni kell a jövőben is. A vitában elhangzott, hogy jó érzés: pártellenes tevékenység, a párt politikájának nem képviselete, párthatározat végre nem hajtása, funkcióval való visszaélés, a birálat figyelmen kivül hagyása, megtorlása miatt senkit nem ^ kellett felelősségre vonni, ezt a statisztika is mutatja, vajon igaz lehet-e, hogy ilyen nem volt, vagy esetleg nem derült ki?! Fegyelmi ügyekben tudati problémák is felvetődnek: pl. a személyi tulajdon károsítását jobban elitéli a közvélemény, mint a köztulajdon károsítását, itt úgy fogalmaznak sokan ilyenkor, hogy "nem volt elég ügyes". Tehát vannak megítélésének különbözőségei. Az anyag is, a vita foglalkozott egyes ügyek hatásával a párttagságra, a közvéleményre. Egy-egy ügy rendezése hosszú időt vesz igénybe, munkaigényes. Felhivja az anyag a figyelmet a körzeti pártszervezetbe való átjelentkezés figyelemmel kisérésére, előfordul, hogy a körzetben már nem akarnak pártmunkát vállani az emberek, keresik a kibúvókat, nem vesznek részt a pártrendezvényeken, nem fizetnek tagéijat, követi ezt a kilépési kérelem, vagy a pártszervezet kezdeményezésére a törlés. A kerületi statisztikai számok megitálése: 1978-ban 29 fegyelmi ügy volt, a kerületi nagyságrendeket nem lehet általánosítani, ^ ____________________________________________________________3