Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1979-03-30
t • £1 Budapest,1979* tnáro. SZIGORÚAN BIZALMASl P,B„/lO, Budapest Főv ,XVIfker„Tanáoa VE, Készült 60 piában 1 ^ k^cL^rtck. • 6*^ TÁJ ÉKCZTATÓ az V, ötéves kerületfejlesztési terv teljesítésének állásáról, A Kerületi Tanács elkészítette az V, ötéves kerületfejlesztési tevékenységének felmérését. Annak ellenére, hogy arányokban a végrehajtás során bizonyos korrekoiókra kényszerültünk, nem volt szükség az V, ötéves terv alapvető módosítására. Kisebb korrekciókat kell végrehajtanunk a határidőket illetően, ugyanakkor az V, ötéves terv céljait változatlanul követni ki— vánjuk a terv hátralévő két évében. Az V, ötéves terv megvalósításánál az anyagi erőforrásainkat, kapaoitás lehetőségeinket a kie.’.elt, fő feladatok megoldására fordítottuk és fordítjuk* Az V, ötéves terv az igények oldaláról helyesen, sokoldalúan egyeztetve kerültek megfogélmazáira és elfogadásra. Az előkészítettsége /terület, tervek, kivitelezői kapacitás/ a nem várt kedvező fejlesztési lehetőségek miatt hiányosan voltak előkészítve* A Tanáos apparátusén belül hiányzott a megfelelő szervezeti keret, a hozzáértő és fejlesztési gyakorlattal rendelkező szakemberekkel nem rendelkeztünk. Ennek következményeként az egyes gazdálkodó ágazatok területén\ különböző hatékonysággal és eredménnyel realizálódtak a tervek. Ágazatok célkitűzéseinek megvalósulásánál a feladatoktól függően különböző tervezői és kivitelezői időre van szükség, A munkák jellegétől függően a tervezési és kivitelezői kapaoitás lehetőségek megszerzései is különbözőek, A legeredményesebben a gazdasági ágazathoz tartozó fejlesztési oólokat sikerült realizálni, mivel a tervezői-kivitelezői kapacitások itt könnyebben elérhetőek, ___ _ r i I_______________________________________________________________________ ~ Jl