Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1979-11-23
n A PB# igyekezett hasznosítani a többoldalú segítséget, törekedett a vizsgálatok tartalmi jegyeinek,színvonalának erősítésére, a jelentések, előterjesztések tényszerű, szakszerű össze - állítására. Hatását tükrözik a hozott fegyelmi határozatok realitása, a pártbüntetések elleni fellebbezések számának csökkenése# A PB# munkarendje, munkamódszere a XI. Kongresszus óta megítélésünk szerint fejlődött# A PB. munkaterve igazodik a Pártbizottság célkitűzéseihez. A PB. tagjai, valamint a vizsgálók nagy felelősséggel törekedtek arra, hogy munkájuk mentes legyen a szubjektivitástól és hogy már a vizsgálatok során érvényesüljön a fegyelmi munka nevelő jellege. A pozitiv tendenciák mellett, a pártfegyelmi munkában is vannak gondok, ebből következően feladatok is, melyek a következők: 1. / A pártpolitikai nevelő, megelőző munkában továbbra is központi kérdésként kell kezelni a szocialista erkölcs r normáinak hirdetését és tudatosítását, az önként vállalt i fegyelem ós kötelességtudat erősítését# 2. / Tovább kell csökkenteni az elnézést, a megalkuvást. Még fokozottabban meg kell valósítani az egységes megítélés, az egyenlő mérce alkalmazásának elvét ós el kell járni minden vétséget elkövető párttaggal szemben# 3. / Pokozni kell a kommunista kollektívák felelősségét# A pártfegyelmi munkában még nagyobb elvszerüségre, következetességre, a párt előírásainak szigorúbb megtartására van szükség. 4. / Pártszerveink, ós szervezeteink következetesen segítsék a politikailag szilárd, szakmailag képzett, felelősséget vállaló és emberileg példamutató tisztségviselőket, vezetőket, mert az 6 példamutatásuk, munkájuk, magatartásuk meghatározó tényező a pártfegyelem fejlődésében. ________________ 20____________________ L_1- .16 -