Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1978-05-09

r ~i-2.6- jf í jiZek az cmiitett mozzanatok nem függetlenek egymástól. A probló­oa a a, rogy túl sokat koadonelc foglalkozni az óra zás határain kivül óló magyarság helyzet ével# A közelmúltban arról is volt szó, hogy a párt hivatalos lapja is közöljön egy jelentősebb cikket. Végül, a Politikai Bizottság úgy döntött, hogy ezt most mellőz­ni kell, hogy őst a kórióst magas szinten, a Központi Bizottság­­/-n bán vagy a kormányban, illetve a párt hivatalos lapjában nőm célszerű napirendre tűzni, mert akkor úgy tűnnék, hogy most el­kezdtük ezt teljes súllyal, erővel feszegetni. természetesen ideológiai, eszmei, politikai tevékenységünkben is foglalkozni kell eszel a kérdéssel, amely értelmiségi munkánk­nak is fontos része, hiszen leginkább és a legszélesebb formá­ban az értelmiségi köröket foglalkoztatja a nemzetiségi probléma. Pártunk álláspontja és mély meggyőződése, hogy a nemzetek 63 a nemzetiségek problémáit igazságosan és tartósan csak a szocializ­mus tudja megoldani. ----­Fordítsunk nagyon nagy gonaot az emberek, a széles tömörek lehető legjobb tájékoztatására, öljünk jobban a szóbeli információ lehe­tőségével. Az információ ne merüljön ki abban, hogy elmondjuk közlendőinket, érveinket, és már rohanunk is tovább. Legyen az embereknek alkalmuk véleményt nyilvánítani, kérdezni és kapjanak választ, külön figyelmet . ell fordítani a párttagság élúrsóban tőre ónő informálására, ami Tulajdonképpen a nép infor­málása. i pártr , 1 egyen minőig jól tájékozott, rogy kellőképpen b i. rjonrá,.,gal, pontosan informálhassa r. purfr önki v üli eke t, J___ U5 Z_______________________________________________________"_________________ o

Next

/
Oldalképek
Tartalom