Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1976-08-26
lépcsős készítése idején fokozódott a párt- és tömegszervezetek aktivitása. Az üzemi demokrácia szélesítése érdekében a tervkészítés különböző fázisaiban biztosították a gazdasági vezetéssel együtt a dolgozók legszélesebb körének beleszólási és javaslati jogát. A tervek véglegesítése előtt minden vállalatnál az illetékes fórumokon, aktíva értekezleteken egységes vélemények alakultak ki és a vállalatok ötéves tervei a párt és tömegszervezetek egyetértésével kerültek végleges formában lerögzitásre. Várható, hogy ezzel a tervidőszak alatt növekedni fog a párt ellenőrző tevékenysége is és az eddigieknél lényegesen nehezebb gazdasági körülmények között is sikeres teljesitósek várhatóak. A versenyfeladatok a népgazdasági elvárásoknak figyelembevételével kerültek kiadásra, különös tekintettel a minőségjavításra és a minden területen való takarékosságra. A munr * lcaversenyfeladatok teljesítése minden vállalatnál a brigádmozgalomra, azon belül a szocialista brigádokra épül, természetesen az Ifjúsági törvény intézkedési terveiben szereplő egyéb versenyformákkal együtt. A versenyszabályzatok aktualizálva lettek, s a lehetőségekhez képest a versenyjutalmazásra fordítható keretek növekedtek. A végrehajtás hatékonyabb pártellenőrzése érdekében több vállalatnál a párt VD, létrehozott u.n. "Közgazdasági Bízót tság"-ot, mely a VB. irányítása alatt folyamatosan vizsgálja a tervek és intézkedési tervek végrehajtását, arról jelentést készít, azt megtárgyalja, ha szükséges határozatot hoz, javaslatokat kószit. Ezzel a tevékenységgel a Párt ellenőrzés szélesedik, rendszeresebbé válik és hatékonyabb lesz. Hasonló ellenőrzéseket a Szakszervezet is végez. ___ ' i _______________________________________________________________________________j r-ii-