Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1976-04-23

r ■ 1 V­AURAS vállalatnál a gazdasági vezetés, v.-.l: mint a párt és tömeg­­szervezetek kapcsolata a tervciklus időszakában fokozatosan fej­lődött. Szoros együttműködés alakult ki a pártvezetés, Sz-ö, KISZ vezetőséggel is. A gazdasági vezetéssel való kapcsolat a párt­vezetést egyértelműen a gazdasági munka segítésére, bírálatára, ellenőrzésére késztette. A gazdasági vezetők nem megfelelő hoz­záállása miatt a kapcsolatok a tervidőszak második felében helyenként feszélyczetté váltak, lazábbak lettek. Többször a gazdasági és a pártvezetés között nem volt meg az összhang. (1 Azonban ez a tendencia 1975* óv második fel'ben megváltozott, s azóta már a gazd sági vezetés ás a pártvezetés közös célként . egyetértve határozza meg a feladatokat, s ellenőrző tevékeny­sége is folyamatossá vált. ' Üzeni demokrácia vonalán a kezdeti jé indulást stagnálás követ..e. A XI. Kongresszus határozatának.megfelelően létrehozták a Munkás­­küldöttek Tanácskozását, moly az 1975» évi szakszervezeti v'­­lasztások óta hatékonyabban funkcionál, operatív terv, távlati­. i ? * ' s * •V ' terv, bérgazdálkodás tárgykörökben. r j ■ ' A nőpolitikái határozat végrehajtása eredményeként a vállalat nődolgozóinak gazdasági és szociális helyzete fokost tosan javult. Ez a női munka megbecsüléseként abban is megmutatkozott az el­múlt evek sorén, hogy szinte valamennyi bérfejlesz t és kapcsán ki­emelten és'központilag rendezték .nődolgozóik bérét. /> . Az Ifjusági Törvénnyel kapcsolatos végrehajtási utasítást a válla­lat módosította, mely szerint konkrétabbá vált a gczdasági, tár­sadalmi vezetők, valamint az Ifjúság feladata* Az elmúlt másfél *, év azt mutatja, .hogy a vállalat jó utón halad, bár még az összhang 1 í t < érdekében sok a' teendő. i 1*5 A vállalat műhelyei közötti munkaverseny a IV. ötéves tervidő­■ —...... szakban végig; funkcionált. Ez a versenyforma a vállal .t teljes termelő területét és munkás állományú dolgozóit .foglalkoztatta. Előre kidolgozott munkaverseuy szabályzat jelölte meg a célokat, V az értékelést és a jé eredményért járó anyagi elismerés mértékét. ■V 11 • • / . fi* ti ■ ■ : . CIO '• • -4 fi ÍV] '__________ ....________- ' r' _____________:....... .........^ >____________________________________________________________________________________zL_

Next

/
Oldalképek
Tartalom