Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1973-04-24

r*""" 1 f-3 -az embereknek, ha ezt megkérdezik hogy ilyen káderpoliti­kát folytatunk? Dobány elvtárss Azok előtt az elvtársak előtt, akik a munkásmozga­lomban hosszú évek óta részt vesznek tisztelettel meghajtom a fejem. Ádám elvtárs munkásságáról is tisztelettel tudok szólni, nem kifogásolom újra jelölését, mellette fogok sza­vazni, amellett, hogy megvannak a maga hibái. Azonban csat­lakozom Egriné elvtársnő felvetéséhez és ón itt felvetném a Végrehajtóbizottság felelősségét a káderpolitikai munkában. Ismerem a hangulatot kint. Sokszor talán nem hisznek nekünk, amiket az informáoióban leirunk. ^ Nem tudom elképzelni, hogy két év alatt a PVB nem tudott egy megfelelő személyt kiválasztani erre a funkcióra. Véle­ményem, hogy Tanácson belül is jó volna egy kis friss vér, mert ha csak a jelölő gyülóskre az ott felvetettekre gondolok, akkor az elkövetkezendő időszak az államigazgatási apparátus­ra komoly feladatot ró. A lakosság igényli, hogy bajaikkal foglalkozzanak, és hogy hogyan foglalkoznak veiül az sem mindegy. És ez egy olyan feladat, amit már belül kell megoldani. Nem tudom elképzelni hogy az az egyedüli megoldási mód, hogy emelni kell az appa­rátus fizetését. Ez meghatározó tényező ugyan, de nem kizá­­^ rólagos. Itt elsősorban a kommunista vezetőknek, dolgozóknak van tennivalójuk. A tanácstagi beszámoló gyűléseken elhangzott válaszok nagy problémákat okoztak, pl. 1969 éta nem kap a lakosság választ /György telep/. Elhangzanak különböző javaslatok, kérések a lakosság részéről - és ezt ugyan a vezetők kérik is - de ezekre a reagálás már közel sem olyan, mint milyennek kelle­ne lennie. Ez felveti a vezetők felelősség kérdését is. A jelölőgyüléseken a jegyzőkönyvek elkészítésénél szomorú tapasztalatokat lehetett leszűrni, amire szintén nagyobb oda­figyelést kell fordítani. De hogy tudnak a kommunista vezetők olyan jelenség mellett elmenni, amit ide a PB-re is jeleztem, hogy az egyik osztály­­vezető helyettes úgy nyilatkozott egy fiatal gondonokkal szem­ben, "Önnek nincs diplomája, nem dolgozhatunk egy szobában."-J I*

Next

/
Oldalképek
Tartalom