Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1973-11-23
r "i az csendül ki, hogy alapjában véve ennek a határozatnak végrehajtásában sokat és eredményesen működtek. Alapvető célkitűzése a határozatnak, hogy az ütemet csökkentsük a kívánatos mértékben, másik: hogy a fizikai dolgozók aránya megfelelőbben alakuljon. Ebben pedig az kell, hogy az egységes nézet, egységes szemléxüű alakuxjon kx. .azt xenot, elmondani, hogy a kerületre jellemző a budapesti tapasztalat. Az év elején volt egy "görcs" a tagfelvételt illetően, és ennek a munkának a hatása érződik id /oj tagfelvétel ezt bizonyltja/. r- Most, hogy kedvezően alakultak ezek a számok, lehetőség van arra, hogy a legjobb műszaki szakemberek is felvételre kerüljenek. Pártcsoportokkal való beszélgetés: az elmondottak alapján is érződik, hogy van mit tenni a jövőt illetően, ////// a tapasztalatok megbeszélése a Pártbizottság elé fog kerülni, igy hasznos volna ezek összegyűjtése. Öntisztulás kérdése: helyes, hogy politikai folyamatnak fogják fel a pártszervezetek, hogy a pártszervezetek tegyék meg az ajánlást ez a végső folyamat legyen. Emáj olvtárs: 60 párttagunk van, a felmérés alapján 50> fizi, kai, 50?í. alkalmazott. A pártvezetőség megnézte azt is, hogy az 50'/ alkalmazott korábban mind fizikai dolgozó volt. Ez abból adódik, hogy ha felsőbb beosztásba tesznek valakit a pártszervezet erre a legalkalmasabb kommunistát javasolja. így ez bizonyost'olcu torzuláshoz vezet. A novemberi határozat kimondja, hogy a fizikai munkások felvételét kell szo3Pgalmazni. Ezt örömmel is vesszük tudomásul, hisz munkáspártról van szó, de első szempont az emberi tevékenység kell hogy legyen. Egy megfelelően előkészített művezető felvételét az üzemi PVD azzal adta vissza, hogy nem megfelelő a jelenlegi társadalmi munkája, holott szakszervezeti bizalmi, szocialista brigádtag, íiHoz aktivá. No legyen kapu a rendes, becsületes, párttagra érdemes emberek előtt. ; .............. ___.................................................Ji