Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1970-01-23

_________________________________________________________— ír I * Stszá 62o .-6 Jó tájékoztató formának tartják a Népfront és a Tanács rendezésében az interpellaciós klubesteket. Szinte minden beszélgető csoport kérte a Népfrontot elevenítse fel és bővitse úgy, hogy ne csak utólagosan tájékoz­tasson a VB. által tárgyaltakról, hanem bocsássa vitára a VB. előtt álló témákat. ' Ugyancsak általánosan elhangzó kérés volt a Népfront felé a területi tanács­kozások kórósé, - éves, vagy távlati terveket, illetve azokból arra a terü­letre eső részt kellene megbeszélni. Vegyenek rajta részt a vezetők, szemé­lyes és közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a döntéshez. A tanácstagoknak is jobban lehet igy dolgokat megmagyarázni. > A tájékoztatás fokozását kérik a testületi munkában is. Sok tanácstag ki­fogásolta, hogy az évközben történt teamódositas miatt elmaradt munkákról plenáris ülésen nem esik szó többő, sem.arrgl, hogy miért maradt el, sem arról, hogy a továbbiakban mi lesz vele. Pl. a Vidámverseny és a Vidámvásár u0 árok és útjavítása szerepelt az,1968.-as tervben, elmaradt, mert a pénz kellett az autóbuszfordulóra, Ezt többen úgy értelmezik, mint a tes­tű1. t' V: semmibe vevését, , l Végezetül - többször legyen ilyen jellegű beszélgetés, kérték a tanácstagok. Jó lenne- ha elsősorban az újaknak a tanácstagi munka módszeréről, a tanács­tagok feladatairól, jogaikról ós kötelességeikről ankétokai tartanának kis létszámmal, hogy legyen módjuk kérdeződködni. Dicsértük a tanácstagok kézikönyvét, mint munkájukhoz jó segitsóget0 i t B u d a p e s t, 197o» január lo0 > » Lovas Istv^nné ?.kc , Hazafias Népfront. XVI. kér. Biz. "titkára n —----------——--------------~ —----- ' ‘ ' ~~ -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom