Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1970-07-23

— mamámil r i A legutóbbi négy évben sokat foglalkoztunk azzal, ho^y a munkakörülményeket miként javíthatjuk. Azt hiszem ér­demes lesz a pártértekezletre olyan statisztikát össze­állítani, hogy miként alakultak az élet körülmény eJt. A határozaton végigvonul a törődés és a megértés a dol­gozó nők problémái iránt. Azok a tényezők, amelyet Tódi­­ka elvtárs megemlített, hogy a bölcsődében és óvódéban nem tudjuk kielégíteni az igényeket, sajnos igy vannak, és el kell mondani, hogy sajnos jó ideig igy is lesz. Amit eddig ezen a téren tettünk központi támogatás nél­kül tettük, ezt nem tartom lényegtelen dolognak. A ren­delkezésre álló anyagiakat úgy kellett átcsoportosítani, hogy a feltételeket elő tudjuk teremteni. Szeretném közölni a Pártbizottsággal, hogy jelenleg fog­lalkozunk a IV.5 éves terv kimunkálásával. Ha minden jól megy 10.600.000.- Pt-ot fordítunk bölcsődei és ovódai férőhelyek bővítésére. Ma már szélesebbkörü áegértés ki­séri ezeket a dolgokat az üzemek és vállalatok, valamint a társadalmi szervek részéről. Nagyon sokan vannak a pártbizottság tagjai közül, akik tudják, hogy a szülői munkaközösségek nagyon sokat se­gítettek a bölcsődék, ovódák, sőt még az általános isko­lák karbantartásában és felújításában. Mi az ilyen jel­legű társadalmi megmozdulásokat a jövőben is szeretnénk támogatni. Ha az üzemek, vállalatok, szövetkezetek meg­értve a nők helyzetét anyagi, eszközi segítséget adnak, akkor a legkedvezőbb esetben még 725 férőhely bővítése is megoldható volna 1975-ig* Megragadta a figyelmemet a beszámolóban a nők szakmai és politikai továbbképzésével kapcsolatos dolog. Érde­mes volna tanulmányozás tárgyává tenni, hogy miként le­hetne ebben szélesebb körben segítséget nyújtani. Nem mindig ösztönzik a nőket a tanulásra. Nálunk is volt a múlt évben, hogy sokan nem mentek el az államigazgatá­si tanfolyamra. Megkerestük, hogy ezek az elvtársnők el­jussanak a vizsgákik, mert az ügyintézés jobbátétéléhez ez is hozzájárul. Mindent el próbálunk követni annak ér­dekében, hogy a vb elé olyan helyzetábrázolást adjunk, ami megfelelő és a IV,5 éves terv kimunkálásánál olyan intézkedéseket tegyünk, amik a problémák megoldásáról tanúskodnak. Dóra elvtárs: Az elmúlt PB ülésen személyi ügyekben is döntöttünk. /Bemutatja Pósa György elvtársat, az Ikarus FVB tit­kárát a PB-nak/. dr.Kiss Anna elvtársnő: Nagy elismeréssel olvastam a KB határozatát, hogy a sok gond között hozzájutott ennek a kérdésnek a vizsgálatához. Nagyon fontos ez, mert ha mi nők poli­tizálunk az családi problémákkal is összefügg. Nagyon helyeslem, hogy most elsősorban a nők problémáját igyek­szünk megoldani, mert az a fiatalokon is segit, mert nagyon sok függ attól, hogv az a no milyen hangulatban tér haza a családjához. Ez a hangulat átragad a család­ra és azért is tartom helyesnek, mert tulajdonképpen az ország legkisebb sejtjéhez nyúlunk, mert ennek a kis sejtnek a hangulata nagyon fontos. Szeretném java­solni, hogy ahol sok nő van oda több SZOT heutalót-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom