Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1968-06-21
r "i ? ”4~ * Az esetek többségében az igazolás.4* kór5 olvtÁrsnk olisnoréssel nyilatkoztak azokról a lehetőségekről, amelyek a régi párttagság elismerésével járnak, a párt gondoskodásáról, a megbecsülésről s a műn-, kacsoport a kerület:}. Végrehajtó Bizottság által megnyilvánuló sokoldalú foglalkozásról. A munkacsoport munkája non volt minden esetben zökkenőmentes, hiszen tapasztalatok hiányában, sok esetben szubjektív érzések is befolyásolták, Következménye, hogy egyes kérdések negitélése nem volt eléggé körültekintő és következetes. Ebből is adódott, hogy a munkacsoport támogató javaslatát - több munkával az érdekeltek ismételt meghallgatásával - a Végrehajtó Bizottságnak kell megváltoztatni* így törtpnt többek között Csonka József és Szűcs Gyula elvtársak tében is. Ez az uj munkaterület a titkárságnak is gondot okozott a gépeléssel, az iratok kezelésével,.az ügyiratok formájának, a javaslatok elkészítésének kialakításával, Jelentésünk nem tekinthető lezártnak, mert az igazolások határidejét a Központi Bizottság szeptember 1-ig meghosszabbította. így a kérelmekkel a továbbiakban hasonló lelkiismeretességgel fogunk foglalkozni., rá Régi Párttagokkal Foglalkozó Munkacsoport. / .____________________________________K_________________ w -1