Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1964-07-08
: r ~!- 5 r vezetőket az ütemes termelés biztosítására ós ennek eredményeképpen a javítás ütemességét, a havi tervióladatok dekándonkánti egyenletesebb végrehajtását valósították meg. Az intézkedési tervek végrehajtása során jelentkező nehézségek elhárítása érdekében a VB és a párt Apparátus részéről eljártunk a felsőbb párt és állam, szervek illetékeseinél, konzultáltunk, segitóéget kértünk, Ez számos esetben eredménnyel járt, Az a véleményünk, hogy az ilyen irányú segítséget a vállalatok részére a jövőben is biztosiüuni kell, A párt- ós mozgalmi szervek termelést segítő tevékenysége színesebbé, többrétűvé vált, ennek következtében hatékonyabb is. Mindezek ellenére a termelést segítő politikai munka céltudatosabbá tétele, elmélyítése torén még nagyok a tartalékok, A kerületi Pártbizottság részéről még sokat kell tennünk munkamódszerünkben, munkastílusunkban, sokat kell és szükséges is javítani ahhoz, hogy tovább erősödjenek a termelést segítő munka vonásai és h&ékonysága, A tanácsi tevékenység ós a lakóterületi politikai munka néhány tapasztalata, A decemberi pártbizottsági ülésen a tanácsi és lakóterületi munka néhány fő vonása értékelésre került, A Tanács VB részéről további erőfeszítések történtek a testületi tevékenység, a tanácstagi munka, az állandóbizottsági tevékenység fejlesztésére, a lakóbizottsági munka ha/ tókonyságának növelésére. Az azóta eltelt idő tapasztalatai a pártbizottsági ülés megállapításait , csak megerősítették. Néhány hónapja a kerületi Tanács tevékenységében fontos helyet foglalt el a lakóbizottsági választások politikai, szervezeti és személyi előkészítése, lebonyolítása, A feladatok fontossága tette szükségessé a kerületi Operatív Bizottság létrehozását a politikai körzetek Operatív Cgoportjainak megalakítását, a lakóbizottsági választások segítésére. Az 1965, évi tanaosválasztások idején szerzett to.pasz tálát okát, tanulságokat fokozotto.bTa^igyekcztünk figyelembe venni, A lakóbizottsági választások már befejeződtek. Számszerű adatok ismeretes^ melyek fejlődést mutatnak, A 105 tanácstagi körzetben 224 lakóbizottságba 1427 tagot választott meg a lakosság, A választógyül éa... ken megjelent 9948 fő,választópolgárok 24,05%-a. Tanácstagi körzeti átlag 94 fo, jóval magasabb a korábbi beszámolókon résztvevők átlagánál, A bérleményekhez viszonyitt arány 88%-os, ez jónak mondható, A tanácstagi beszámolók, lakóbizottsági választások igen kedvező légkörben, a korábbiakhoz viszonyítva lényegesen nagyobb tönegreszvétel mellett zajlottak le, A vitákban részt vettek 1694-on, az elhangzottak között alig akadt demagóg nézet. Jellemző a végzett munka elismerése, a hiányosságok egészséges bírálata. Sok javaslat hangzott el a felszólalók részéről, sok vitában résztvevő személy felajánlotta segítségét a tanácsi munka jobbátételéré, a kerületfejlesztési feladatok segítésére, .-- 111 ■■■■■■! »■ » —- -- mm*A