Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1964-07-08
r5 - 15 -‘Elmondja, hogy ok is sok segitsógot kaptak a Pártbizottság részéről az intézkedési tervek végrehajkását illetően, ez a dolgozóknál is igen jó ha0ássál volt. Fíi'rth elv ;á a : Az anya;- :s Uzsoki olvtárs tájékoztál,') jóban is említést nyert, hogy. a dől;.. 0. -ók az Ívesen veszik és nagy hangsúlyt szentelünk a doe ko.ri határozatnak. Tájékoztatás kérdése-, ha ilyen szinten van is tájékoztatás, tovább már nem elég megfelelő és ezt igen is látni kell, hogy minden szinten igénylik. Ebben a kérdésben kell az elkövetkező időben a munkamódszerekbe . változtatni. . Elmondj.'., hogy vonnak nagyon jó előadások .ahova elmennek elvtársak, de az ott hallottakat már nem adják tovább, ezen változtatni kel.'. . Elmondja, hogy az aktivitás a tervek teljesítésével kapcsolatban a fizikai dolgozók részéről sokkal na,yóbb, mint az alalmazotti állomány részéről. üzsoki elvtárs: A vitában elhangzott véleményekkel javaslatokkal egyetértek. Azzal kezdem én is, hogy nagyon fontosnak tartom azt az értékelést, amit Szépvölgyi elvtárs elmondott. Van a megjelölt területeken tennivaló. Azokat a kritikai észrevételeket, megjegyzéseket, melyeket Szépvölgyi elvtárs szóvá tett arra lehet következtetni, hogy a Budapesti PB. alaposan ismeri a kerület munkáját. Meglapozottak az észrevételek. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit Szépvölgyi elvtárs elmondott az én munkámról, arra £ogok törekedni, hogy előbbre jussak ezeken a területeken. A vitában elhangzott néhány kérdésre szeretnék utalni. En azt hiszem, úgy értelmezzük a gazdasági kérdéssel való foglalkozásunkat, ahogy arra ökrös elvtársnő utalt, így is kell javítani a munkát. A gazdasági munkával való foglalkozás számunkra a politikai munkát, a termelésnek a mozgalmi oldalát veti fel. Azzal is egyet lehet érteni, hogy a nevelőmunkának csak egy területe a párt oktatás. Ökrös elvtársnő felvetésével kapcsolatban, ha a pártbizottság valamelyik tagja úgy látja, hogy a jelentésben túlzottan kiszűrve kerülnek be a problémák, ezt feltétlen szóvá kell tenni. Ez nagyon fontos a muriba szempontjából. A program túlzsúfoltságával, ezzel a kérdéssel eleget küszködtünk. Ami a féléves tervet illeti javaslom, hogy fogadja el a Pártbizottság Ádám elvtárs javaslatával. Adjon arra lehetőséget a PB, hogy ha a VB. visszatér.erre a kérdésre és úgy látja, hogy valahol lehet a munkatervet csökkenteni, megtehesse azt, és arról a PB-t utólag tájékoztatja. Szabadi elvtárs felvetésével kapcsolatban, a pártbizottság tagjainak munkáját helyes úgy értékelni, hogy összegében pozitívan lehet a PB. munkáját, tevékenységét értékelni, de van lehetőség arra, hogy egyes PB. tagok felkészül3éhüknek megfelelően t b. et nyújtsanak a PB. munkájához. ‘ _________________________________ a f •_____________________________________________ J.