Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1964-07-08

r ”i * - 12 -Üzért is szükséges erre a jelenleginél nagyobb fi ;;yulmet | fordít;. ii, mert vannak bapasátalat;• ink, hogy számos esőbben a gyakorlati munkát nehezíti, különböző elvi kérdések meg nőm értése és az, hogy esetenként helytelen nézetük vannak. Úgy látjuk, hogy különösen 1962. óta helyesen célirányos tevékenység tapasztalható a vezetés szélesítésére, ezáltal a demokratizmus fejlesztésére. Ezen túl is jelentősnek Ítél­jük meg, hogy a pártbizottsági tagokat a korábbi időszakhoz képest lényegesen aktívabban vonják be politikai munkába. A Párt Végrehajtóbizottság 1963* októberében egy értekezletet tartott, amelyen szóba került a VIII. kongresszus óta végzett tevékenysége a VB-nek, mi ezt az ülést és az azóta végzett tevékenységet pozitívan értékeljük. a PVB. tagjai közös vitában alakították ki álláspontjukat a tekintetben, hogy milyen igényeket kell támasztani az egyes szervek és saját munkájuk irányában. Hasznos volt az elmúlt decemberi ülés is. A pártbizottsági ülésekre az aktivitás jellemző, őszintén felvetik a problémákat. Ami a VB. üléseket illeti két irárryu észrevételünk van. Nekem olyan tapasztalatom volt, fogy ide került olyan anyag is ami erősen kifogásolható. Bírálni kell az illetékes instruk­tor elvtársakat, mert segíteni kell ilyen irányban is a párt­­szervezet tevékenységét, hogy ne kerüljön olyan jelentés a VB. elé, amilyen a KÖRBE-é volt. A másik dolog, hogy túl hosszúak a VB. ülések. Elfáradnak az emberek, nem hatékony az ülés ahol rengetek sokat beszélnek, ilyen vonatkozásban kell figyelemmel lenni a PB. és VB. ülések színvonalára. A törnegszervezetek, tömegmozgalmak vezetőinek munkáját j óbban teli koordinálni. Véleményünk, hogy a pár obizottsgának és Végrehajtóéizotóságnak helyes a jó munkamódszer kialakítása tekintetében az eddig Maiéi több segítséget nyújtani. Különböző pártszervezetesnél kialakultak különböző helyes munkastílus, munkamódszer, törődni kel' azzal, hogy ezek átkerüljenek más alapszervekhez is. Gélszerű és szükséges lenne a Pártbiaottság részéről össze­hívni a reszortfblelŐsölcet és velük a munkájukat érintő speciá­lis kérdéseket megbeszélni. szükségesnek tartjuk, hogy a körzeti pártszervezetek munkáját is jobban segítse a Pártbizottság. Az elvtársaknak nagyon nehéz a munkájuk a körzetekben. Célszerű, hogy a Pártbizottság ta; jai rendszeresen résztvegyenek a körzeti pártszervezetek ülésein* A következő vezetőségi választásokon több figyelmet kell fordítani arra, hogy a kerületben lakó és a kerület üzemeiben dolgozó elvtársakból meg kell erősíteni a körzeti pártszervezetek vezetőségeit. Ilyen vonatkozásban célszerű és szükséges lenne ha a kerületi Pártbiz ott ság a körzeti pártszervezeteket jobban segitse. Ugyancsak megemlíteném, hogy a kér -le ti Pár b'bizot a ság vezetőinek feladata, hogy javítsa meg a kerületi PB. VB. a pártszervezetek vezetőinek tájékoztatását részben a végzett munkáról, részben az időszerű politikai, gazdasági kulturális ______________________________________________k ____________________________ a

Next

/
Oldalképek
Tartalom