Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1963-04-25
jprw ~~ - ' " * *“* * IS *• 4 - 9 Összefoglalva: megállapítható, hogy az első szakasz feladatait többségéhen helyesen és eredményesen valósítottuk meg* Hatékony politikai munka segítette elő a választásra vonatkozó határozatok, útmutatások, a szervezeti tennivalók megismertetését ás megértését. Az egyes részfeladatok során felmerült hiányosságok azt mutatják, hogy a jövőben az adminisztratív ás szervezési jellegű feladatokat még jobban össze kell kapcsolni a politikai felvilágosító munkával. Egyébként az első szakasz idején végzett munka jelentősen elősegítette a választási munka második szakasza feladatainak megvalósítását. A választási munka második szakaszának tapasztalatai; Ebben az időszakban kellett elvegezni} •• a jelölőgyülések politikai - és szervezeti előkészítését és lebonyolítását, ^ - a választási bizottságok tagjainak eskütételét és a bizottságok vezetőinek választását,- a szavazókörök számának megállapítását, helyük kijelölését,- előkészületeket a jelöltek népszerűsítésére, lakossággal való találkozásokra. A választási munka második szakaszának úgy fogtunk neki, hogy a kerületi Operatív Bizottság értékelte az első szakasz tapasztalatait, t_ nulságaito Helyes volt az az elhatározás, hogy a lakóterületi munka növekedése miatt hozzunk létre körzeti Operatív Csoportokat, a. saját területükön a körzeti Operatív Csoportok legyenek,a helyi 'politikai munka, a szervezeti munka megvalósító:.. Elkészítettük a jelölőgyülések ütemtervét. Hozzáláttunk az előadók, jegyzőkönyvvezetők; etb. kioktatásához. A körzeti Operatív Csoportra támaszkodva hozzáfogtunk a jelölőgyülések előkészítéséhez# A jelölégyül. .3ökre való mozgósításban vegyes tapasztalatokat szereztünk. A jelölőgyülé ,k r0-50$-án a megjelenés pozitív volt# Voltak különösen n:gy látó t ttságu jelölőgyülések, ugyanakkor voltak, nagyon gyengéi. látoga-.o -jelölőgyülések. Több körülménnyel függ össz. a gyenge látogatott. . Kern elég hatékony politikai munka, gyakran nem helyes időpont, agy például a jelöltek körül felmerült"problémák. sok helyen a je .ölgyülések idején sem tudták megteremteni a lakóbizottsági szervek és a lakóterületi mozgalmi szervek közötti jé niun ka kapcsolatot • Tartalmi színvonaluk a jelölőgyüléseknek várakozáson felüli volt. Érdeklőijs&el fordultak az emberek, mint a jelölőgyülések mondanivalója, mint a jelöltek iránt. ii ^ JL