Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1961-05-09

r • "i kedvez és nekünk árt. Az ellentmondások helytelen megítéléséből fakad jórészt az is, hegy elvtársaink az osztáKvharcot és szövetségi politikánkat sokszor torzul értelmezik s igy helytelenül alkalmazzák. Az ipar szocialista tulajdonviszonyainak kialakulásával párhuzamosan az oszlályviszo­­nyok is megváltoztak hazánkban. Megszűnt a munkásosztály kizsákmányolása, elnyomott­­sága s a hatalom megszervezésével uralkodó osztállyá emelkedett. Ezen óriási jelentő­ségű történelmi eredmény mellett azonban - főleg az MDP vezetői - nem vették figye­lembe azt, hogy a munkásosztályon belül is vannak és kialakulhatnak ellentmondások. Ezeknek jellege természetesen nem antagonisztikus volt, de elhanyagolásuk súlyos ká­rokat okozott. Ilyen ellentmondások voltak a nagyüzemi, politikailag fejlettebb, továbbá a jelentős számú politikailag éretlenebb (kisipari, építőipari, stb.) munkások között. Hasonló­an ellentmondások voltak a volt - nem jelentős számú, de nagy politikai befolyással ren­delkező és szociáldemokrata nézetekkel áthatott - munkásarisztokrácia és a munkások egyéb rétegei között, stb. Ezeknek és más ellentmondásoknak a feltárását nem végezték el, s igy ezek megoldása is elmaradt. E hibák nagymértékben akadályozták a munkás­­osztály nem csupán látszólagos, hanem valóságos egységének gyors és határozott ki­bontakozását. Amennyiben viszont a gyakorlatban jelentkeztek bizonyos ellentmondások (pl. az egyesülés után a kommunisták és a volt szociáldemokrata vezetők és munkások között), ezeket elsősorban adminisztratív intézkedésekkel próbálták megoldani. Jórészt ilyen okok miatt a szocialista tulajdonviszonyok kialakulásával nem Járt együtt- hanem attól sok vonatkozásban lényegesen elmaradt - az osztályegység és osztályön­tudat .fejlődése. Mig a hatalom megszerzéséért folytatott harc nagy fejlődést hozott Öntudat­ban és forradalmi lelkesedésben a munkásosztály többségében, addig a későbbi hibák ennek hatásfokát nagyon lerontották. Az ellenforradalom előtt a párt vezetői sok helyen felvetették, hogy Magyarországon kialakult a dolgozó nép erkölcsig politikai egysége. A valóságban azonban ez az egység nem volt meg, sőt még a munkásosztályon beiül is voltak ezen a téren problémák. Az ellenforradalom pedig világosan megmutatta, hogy az erkölcsi-politikai egység megteremtésének feladatát nem tudtuk megoldani. A jelenlegi időszakot tekintve megállapítható, hogy - főleg a helyes szövetségi politika alkalmazásá­val- az erkölcsi politikai egység kialakulóban van tartalma világossá vált és - a helyes pártpolitika következtében - lényegesen megszilárdult. Természetesen az eddigi eredmé­nyek nem jelentik azt, hogy az erkölcsi-politikai egység jelenlegi fokát nem kell tovább erősítenünk, A megtermelt javak elosztása is alapvető változásokon ment keresztül. Lényegében véve- a tőkések kisajátításával - a többletértéket a fejlődés szolgálatába lehetett állítani, A munkabér nem a munkaerő áraként, hanem a nemzeti jövedelemből való részesedés for­májaként jelentkezett. A munkásosztály reálbére és reáljövedelme emelkedett, életszín­vonala fokozatosan javult. Ezt a fejlődést megszakította az 1951-53-as visszaesés, ami törést okozott a tömegek öntudatában és forradalmi lelkesedésében is, _ __ ___________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom