Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1960-10-27

|»r**«*«* *gjessMt^ í _ 7 _ un I 5 éves terv beindulására meg vannak a lehetőségek, el tudunk indulni megfelelően. Ha többletet hozunk létre, több mint 200 autóbusszal fogunk többet gyártani, mint ez évben, ezzel persze nem esszük meg'a jövőnket, ás intézkedési terveket, melyek elké­szültek megküldjük a VB-nek tanulmánya zás végett, érvényesítsék, ha úgy gondolják megvalósíthatok ezek más üzemben is, hasznosítsák az elvtársak, illetve használják fel. Nagy elvtársnő: Baromfi ás sertéstenyésztéssel kapcsolatban kérdezi,; helyes-e hogy a lakosság baromfit termel, csupán saját részére, szükségletére. Javasolja a tsz-felé, hogy foglalkozzanak a baromfi tenyésztésé­vel, hogy legalább a kerület szükségleteit el tudják látni. Erre a lehetőség megvan. Wolf elvtórsnő: Örvendetes, hogy ez a határozat megszületett. Termelé­kenység vizsgálatánál már történtek intézkedések. Megállapítottuk, hogy az órabérben dolgozók teljesítménye nagyon gyatra, 50-80-90 ■ftros a munkaintenzitás. Kevesen termelik meg órabérüket, hogyan tudják fokozni teljesítményüket a dolgozók? 1960. harmadik IY.év­­* ben 1959 ugyanez időszakához viszonyítva a felhasználás 2 ezer Ft-tál növekedett, amit egy dolgozó bedolgozott. Ez azt jelenti, hogy anyagigényesebb munkát végeztek, nem számoltak azzal, hogy milyen drágább anyaggal dolgoztak. 1960-ban 59-hez viszonyítva 100 db. hibajelentéssel végeztünk kevesebbet, mint tavaly. Jobb munkaszervezéssel sokkal több hi­bát ki tudunk javítani ás jobb munkát tudunk végeztetni dolgozónk­kal. Pártszervezet azon dolgozik, hogy a munkaidő rendes betartá­sára, munkafegyelem betartására intézkedéseket hozzunk, de meg kell mondani eredmény nem volt ez idáig.. Gazdasági vezetőink nem viszonyultak úgy a kérdéshez, ahogy ezt vártuk volna. A hibákra rámutattunk, tettek ígéretet a gazdasági vezetők, de a tettek el­maradtak. Nekünk nem mindegy, hogy a lakosság milyen hangulatban van irá­nyunkban, elégedett-e, vagy elégedetlen. Ki kell dolgozni intézkedési terveket, azonban ne csak hozzuk meg, hanem ellenőrizzük is. Voltak eddig is intézkedési tervek, de a gazdasági vezetőség nem tett semmit az ellenőrzés érdekében. Pesti elvtárs: Ahhoz a kérdéshez szeretne szólni, hogy a közép káde­rek nem úgy állnak a kérdéshez ahogy kell! Az EMG elég nehéz helyzetben van, de ez nem a közápkáderek munkájában van. Üzem­vezetők, osztályvezetők többsége éjt nappallá teszik, hogy a hibákat kijavítsák és a párt politikája végre legyen hajtva. Úgy érzi az előző felszólalásokból, hogy az igazgatók, főmérnö­kök mindent megtesznek a terv végrehajtása érdekében, a termelé­kenység emelése érdekében, de az üzemvezetők, a közápkáderek nem tesznek meg mindent. Egy igazgatónak könnyű intézkedéseket kidol­gozni, aztán rábízza a pártszervezetre ás a szakszervezet, hogy hajtsák végre. A művezetők és üzemvezetők nem népszerűség haihá­szok. Ha összejövünk üzemvezetők, mindig felvetődik, hogy meddig fogjuk tűrni a lemaradást, érezzük, hogy le vagyunk maradva, fe­lelősseget is érezzük ás egymást segítjük. Vannak azonban olyan problémák, amik nem rajtunk múlik, amit nekünk látni kell. Ha eredményeink vannak annak örülünk mi is és a dolgozóink is. o— - 1 " . Ji

Next

/
Oldalképek
Tartalom