Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1960-07-22
r' ' ■i • t*e A pártszervezetek gazdasági kádermmkájában nagyok kevés előrehaladást tapasztaltunk* Horn folyik megfelelő elvi és politikai harc e vonalon a pártszervezetek részéről. Még mindig eléggé megmutatkozik a pártszervezetek szoktáns álláspontja, lJl. a pártönkivüliek funkcióba állítását illetően, amely érvényes egyes szakminisztériumokra és kora unista gazdasági vezetőkre is. Tapasztalható az osztályharc helytelen értelmezése a kongresszus idevonatkozó elveinek meg nem értése, illetve be nem tartása. Egyes helyeken állandóan felelevenítik az ellenforr dalom alatti dolgokat és nem zárják le következetesen a három és félesztenáővel ezelőtt történteket# A azdasági káderek politikai felkészültsége hiányos, mert non Idelégitő ahogy a kerületi Pártbizottságok és a pártszervezetek a gazdasági vezetők politikai képzésével foglalkoznak. Elmondhatjuk a XVI.kerületi Pártbizottság sem helyezett súlyt arra, hogy a gazdasági vezetők megfelelő szinten tovább képezzék magukat politikailag. z üzemi pártszervezetek és al.Ápszorvezetek a politikai továbbképzést illetően nem intézkednek helyes iránba, hogy gazdasági vezetők megfelelő szinten be legyenek vonva politikai oktatásba. Javasoljuk a pártszervezetek felé, és ebben a Pártbizottságnak is segíteni kell, hogy a gizdasági vezetőket képzettségüknek megfelelő szinten az uj oktatási évben be legyenek vonva és ellenőrzi zzék £Zt is, hogy hogyan tanulnak ezek a gazdasági vezetők, hogy tényto geseb noasák a gazdasági vezetők, hanem politikai vezetőieké is váljanak* Az ezévbon megtartott 2£ari aktivéül ezt megelőzőleg a kerületi pártérteke zlote foglalkoztunk már ezzel* És van már olyan tapaszt latunk, Pl. aznlkarusban, ahogy a gazdasági vezetőket politikai feladattal bízzák meg és ezt jól végrehajtják eredményesebb a munkájuk# A többi üzemben is ven némi fejlődés, azonban még sok a tennivaló. Üzemeinkben sok helyen nem sikerült még felkészíteni politikailag úgy a gazdasági vezetést, hogy évekre előro gondolkozzék az üzem sorsáról. Pl. Hogy 1-2 esztendő múlva milyen uj gyártmányokkal kellene megjelenni az üzemnek stb. Ezir'nyban a felsőbb gazdasági vezetés sem segíti az üzemek vezetőit. A felkészülés hiányából eredően az igazgatók egyrésze bizalmatlan az eláj tartozó gazdasági beosztásban dolgozó vezetőkkel szemben* 0 _____________ 19 ___ , • ^ ji