Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1985-02-16/1
I 127 A velük való törődés egyik megnyilvánulásaként hagyományossá vált, hogy minden év őszén kirándulhatunk, ekkor hazánk valamely nevezetességét tekintjük meg. A pihenésünket, üdültetésünket is megoldottnak tartjuk. Ennek keretében, az MSZMP KB szervezésében időközönként egy-egy elvtársunk Szovjetunióbeli üdültetésen vett részt. Kedves esemény minden évben az egyéni jellegű - születési ill. párttagsági - kerekévfordulók megünneplése is. Ekkor a kerületi Pártbizottság titkárai köszöntenek bennünket és ajándékot adnak át. Az erkölcsi megbecsülés szép és lelkesítő példájaként értékeljük és köszönjük a Tanácsköztársaság ill. a KMP megalakulásának évfordulói alkalmából köszöntésükre szervezett ünnepi találkozókat is. Ezek során visszaemlékezünk mozgalmi haroainkra, emlékeinkre és élményeinkre. Veterán Bizottságunk szomorú feladatát képezi az elhunyt elvtársaink temetésével összefüggő tennivalók végzése is. A temetés megszervezését mindig lelkiismeretesen, az elhunyt életútjához, érdemeihez méltóan tesszük. Megfelelően gondoskodunk özvegyeik segítéséről is. Ezenkívül minden évben a karácsonyi ünnepek előtt figyelmességi csomagot viszünk nekik. Kedves Elvtársnők, Elvtársak I Az elmondottakból érződött, hogy a párt milyen gondoskodással van felénk. Szeretném azonban azt is elmondani, hogy mi is ameddig csak az egészségi állapotunk engedi dolgozni fogunk a pártért. Becsülettel és felelősségteljesen vállalunk részt a pártmunka feladataiból, a kerületünk közéletéből. Két elvtársunk a kerületi Pártbizottság tagjaként, több elvtársunk lakóterületikörzeti pártalapszervezeti vezetőségi tagként, vagy aktívaként ill. körzeti Népfrontbizottsági tagként végzi a pártmegbizatását.