Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1985-02-16/1
124 Különböző módszereket keresve a nehézségek áthidalására, rugalmasan igyekszünk meghatározni a pártcsoportok létszámát és több esetben vesszük igénybe a munkahelyeken gyakran megforduló gazdasági vezetők politikai munkáját, aktivitását. Amennyiben építőipari sajátosságoknak lehet nevezni elmondhatom, hogy az utóbbi években fizikai területről több olyan elvtárs lett párttag, akiknek az alapfokú politikai képzettsége is hiányos. Ez egyben meg is határozza ideológiai nevelésünk egyik feladatát, mely szerint az alapfokú politikai ismeretek megismertetésétől kezdve, a politikai továbbképzés különféle szintű formáit kell az alapszervezotben megvalósítani. Tekintettel a munkahelyek szétszórtságára, politikai képzésre olyan megoldást kell választanunk, amely valamilyen más rendezvénnyel kapcsolható össze. Például: taggyűlések utáni politikai vitakörök, oktatások. Kedves Elvtársak! A kerületi szövetkezetek pártalapszervezeteinek vezetőségei a gazdasági feladatok megoldására továbbra is párttagjait a munkafegyelem maradéktalan betartására, a minőségi munka végzésére, valamint a szövetkezetek eredményességének, a fegyelmezett munkával történő megtartására, a szocialista munkaversenyben való aktiv részvételre mozgósítja. Az ipari szövetkezetekben a munkaverseny mozgalom szerves részévé vált a gazdasági, társadalmi célok megvalósításának, az önkormányzati élet és a szövetkezeti demokrácia különböző formáinak. A kerülőt szövetkezeteiben 349 fő vesz részt a munkaverseny mozgalomban. A XIII. Kongresszus tiszteletére és hazánk felszabadulásának 40-ik évfordulójára meghirdetett kongresszusi munkaversenybe egyöntetűen kapcsolódtak be szövetkezeteink. A szövetkezetek brigádjai jelentős gazdasági eredményeket értek el, ezek közül is kiemelném a Ruházati Szövetkezet brigádjait, akik az építkezés ideje alatt is - jelentős túlmunka vállalással - a létszámhiány ellenére is tudták biztosítani az eredményességet, és a XVI. kerület Építőipari Szövetkezet lakásépítésen dolgozó brigádjait, akik sokszor erejüket meghaladó, fegyelmezett munkájukkal járultak hozzá 50 db lakás 1 évvel előbb történő átadásához. A munkaversenyben résztvevők vállalásai összhangban vannak a szövetkezetek terveivel, s annak hatékony megvalósítását segítik elő. Az OKISZ ajánlás alapján elkészített új munkaverseny szabályzatok a