Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1966-10-20
r~ “]- 17 -II. Eszmei- politikai nevelőmunka helyzete; Pártunk marxista-leninista párt, politikája a munkásosztály eszméit, törekvéseit képviseli és szolgálja, amelynek céljai azonosak az egész dolgozó nép érdekeivel. Kerületünk dolgozóinak döntő többsége egyetért a párt politikájával, annak megvalósításán eredményesen tevékenykedik* Pártunk politikája kerületünkben is megnyerte az itt élő embeiek túlnyomó többségének cselekvő támogatását. Ez annak is a következménye, hogy a kerületi Pártbizottság helyileg megvalósítja a Központi Bizottság határozatait, útmutatásait* Ahhoz, hogy a dolgozók világosan megértsék a párt irányvonalát, annak megvalósításán tudatosan, következetesen munkálkodjanak, fontos szerepe van a szocialista tudatformálásnak, a dolgozók marxista-leninista szellemben való nevelésének* Ezért a pártmunka fontos részét képezi az eszmei- politikai nevelés* A VIII* kongresszus megállapította, hogy az ideológiai munkánk még elmarad a társadalmi fejlődés, a lehetőségek és a követelmények mögött* A társadalmi tudat szocialista átalakítása a szocializmus teljes győzelmének elengedhetetlen feltétele* Mindezt szemelőtttartva az eszmei- politikai nevelőmunka fokozása egyik jelentős feladata volt és lesz a jövőben is kerületi pártmunkánknak* Az elért eredmények mellett is megállapíthatjuk, hogy az ideológiai munka tartalmában és hatékonyságában még mindig elmarad a megnövekedett követelményektől. A Központi Bizottság Ideológiai Irányelveinek megjelenése, feldolgozása, valamint a Központlv^izottság tájékoztató munkáról szóló határozata segített abban, hogy pártszervezeteink jobban felismerjék az eszmei- politikai nevelőmunica fontosságét, jelentőségét. A Központi Bizottság Irányelveinek feldolgozását eredményesen oldottuk meg, amely fokozta az eszmei- politikái tevékenységet. A vitákban a párttagság egységesebb álláspontot képvisel több fontos elvi kérdésben* ____________________________________Öh______________________________ L _______________________________________________________________ -1