Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1966-10-20

r "i-le­jelentőé mértékű kislakás építkezés valósult meg. Csupán a legutób­bi években közel 2 ezer kislakás, családi ház épület fel® Államunk csupán a családi ház építéséhez több mint 140 millió Ft hitelt biztosított. Az elmúlt négy év alatt a kerületi Tanács 342 állami és szövetkezeti lakást utal ki a lakásigénylőknek. Jelenleg 1600 lakásigénylő van. A Házkezelőségi Igazgatóság kezelésében lévő házak felújítására, korszerűsítésére a második ötéves terv időszakában 24 millió Ft-ot fordítottunk. É-demes megemlíteni, hogy ugyanezen időszakban a be­folyt lakbérek összege mindössze 9 millió Ft-ot tesz ki. Ezen a té­ren is lemérhető a rendkívül jelentős állami támogatás. A kerület mozgalmi és tanácsi szerveket az a célkitűzés vezette, hogy tovább javuljanak a kulturális nevelés feltételei. A közoktatásban nagy jelentősége van annak, hogy erre az időszakra esik az oktatási reformról szóló törvény végrehajtásának első sza­kasza. A kerületi Pártbizottság figyelemmel kísérte az oktatási tör­vény aktuális feladatainak végrehajtását. A tapasztalatokat több al­kalommal megtárgyalta, és határozataival segítette a feladatok vég­rehajtását, a pedagógus pártszervezetek, kommunisták munkáját. A tanácsi szervek a tervidőszakban az összes ráfordítások 31,7 #-át az oktatási feladatok végrehajtására fordították. Kerületünk iskoláiban jelentős felújításokra, korszerűsítésre került sor. Nagy előrehaladás, hogy valamennyi általános iskolában beve­zettük a gyakorlati foglalkozást. A mühelytermeket a legtöbb helyen megfelelően rendeztük be. Évről-ávre javítottuk a munkaoktatás szer­vezeti és személyi feltételeit. Hatékonyabb az iskoláinkban tanuló fiatalok erkölcsi- világnézeti nevelése, bár időszakonként előfor­dulnak helytelen megnyilvánulások, nem kívánatos jelenségek. Pl. egyes pedagógusok példamutatásának hiánya, vagy az egyes iskolákban tapasztalható erkölcsi- ás morális jelenségek liberális megítélése, 1 kezelése. A kerületi szervek erőfeszítésének eredményeként budapesti viszony­latban elsők között hoztuk létre a Corvin Mátyás Szakközépiskolát. A szakközépiskolai képzés eddigi eredményei mellett arra kell töre­kednünk, hogy a képzés szélesebbkörü profilját mielőbb kialakítsuk és gyakorlatilag megvalósitsuk. A pártértekezlet v. _________ L -l í______________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom