Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1962-10-07

A párt helyes politikájának eredményeként a tanácsi munkában éi'vényesül a lakosság érdekeinek szolgálata, a törvényesség, a bürokratizmus elleni harc. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy lényegesen ja­vult a Tanács tömegkapcsolata. Mind-e mellett még számottevő tennivalók vannak. alapvetően fontos, hogy az ötéves tervből adódó fel­adatok kerületi szinten is megvalósuljanak. Most erő­teljesen a gazdasági tervező és a szervező tevékeny­ség megjavítására törekedjen a Tanács Végrehajtóbi­zottsága és az igazgatási apparátus. Tovább kell javibani a Végrehajtóbizottság és a Ta­nács vezetőinek munkastílusát, a Tanács apparátus politikai és cselekvési egységét. Szélesíteni kell a tanácstagok munkában való bevoná­sát, fokozni kell beszámoltatási kötelezettségüket, beszámolók kulturáltságát. Tovább kell erősíteni az igazgatási apparátus hiva­tástudatát, a hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzését, az emberek ügyeivel való fokozottabb törődést. A kerületi Pártbizottság és a tanácsi pártszervezet segítségével tovább kell erősíteni a bizalom légkö­rét, a feladatok végrehajtása érdekében megnyilvánuló

Next

/
Oldalképek
Tartalom