Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1962-10-07

- 7 -Aláhúzza a fejlődés jelentőségét, hogy a többlet­termelés 77%-át a munka termelékenységének növelé­sével értük el, továbbá, hogy a termelési költségek 18.6^-al csökkentek és az e^ortra irányuló termé­keket 71/j-e.l növeltük. Ugyanezt a fejlődést lehet megállapítani a főváros ^közlekedéséért dolgozó cinkotai UJV üzemfőnökség tevékenységéről is. Nagy részük van a HÚV közleke­dés korszerűsítésében, a forgalom zavartalan lebo­nyolításában. Munkájukat dicséri, hogy a távolabb lakó dolgozók 70 perc helyett 45 perc alatt érik el a fővárost. A VII. kongresszus óta a Cinkotai Autóalkatrész­gyár háromszor, az Ikarus kétszer volt élüzem és 1961-ben elnyerték a Minisztertanács és a SzOT Vörös Vándorzászlaját. A termelés mennyiségi és minőségi mutatói mellett sokat javultak a dolgozók élet és munka körülményei is. A kerületi ipar fejlesztésére fordított több mint 120 milliós Ft-os beruházás nemcsak a termelés bővítését, hanem a dolgozók munkakörülményeit is jelentősen javította, habár még ezn a téren lénye­ges tennivalóink vannak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom