Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1962-10-07
16 Én 8 év óta dolgozom ebben a kerületben s bizony meg kell mondanom, hogy az 195^-57 közötti időben számtalan hibával, melléfogással és helytelen irányítással találkoztam a kerületi PB. és a többi vezető szervek részéről. Midennek hatását éreztük magunkon a munkában is. Könyvtárunk olvasóinak nagy része bizalommal van irántunk s bizony nagyon nyíltan, őszitén elmondják véleményüket s nagyon nehéz helyzetben kerültünk egy-ogy könyv ajánlásánál, mozgalom beindításánál vagy előadás megszervezésénél. E téren azonban óriási változás van főleg az utóbbi évben. A kerületi PB. nagyon világosan látja feladatát s felszámolta a munkában elkövetett hibákat s nagyon helyesen leváltotta azokat az embereket, akik nem tudtak ezen az utón haladni. A PB. munkatervét következetesen végrehajtja, ezek a munkatervek nagyon jók, látják kerületünk előtt álló legfontosabb feladatokat.. Oly n elméleti anyagok megvitatását tűzik ki, melyek komoly mértékben előbbre viszik a murisát. Mindezeken tulmelőleg egyik igen komoly tényező az, hogy erősödött a kolleküiv vezetés, szélesedett a pártmunka társadalmi jellege s látható módon nőtt a PB. tekintélye, mivel komoly mértékben cámaszkodott a tömegek véleményére, társadalmi szervek munkájára s a pái’tonkivüliek széles rétegeit vonta be egy-egy akció lebonyolításába. Ez az uj munkastílus, ez az uj hang tette lehetővé azt, hogy ■ a OVI. kerületi végrehajtotta a VII. kongresszus határozataiból adódó helyi feladatokat. A továbbiakban szeretnék röviden foglalkozni a Magyar Szovjet Baráti Társaság munkájával. Jogosan állapította meg a párt Központi Bizottsága a kongre szusi tézisekben, hogy a '‘magyar-szovjet barátság ápolása és fejlesztése, függetlenségünk, szabadságunk megőrzésének záloga, országunk gazdasági és kulturális fejlődésének fontos fényezője”. Pártunk ezen megállapitásái világosan mutatják, érzékelte óik, hogy milyen jelentőséggel bir a magyar és szovjet nép barátsága a szocialista épités, a béke védelme, egész dolgozó nép.nk további felemelkedése szempontjából. Kerületi elnökségünk alapvető célkitűzésének tekinti, högy szovjet példák alapján elősegítse a lakosság világnézeti nevelése, általános műveltségének emelése, korszerű szakmai ismeretek utján, az uj szocialista ember tipus kial ...kitását. Munkatervünkben első helyet foglal el a baráti találkozók szervezése. Kerületünkben a nyár folyamán 5 szovj-et turista csoport látogatott el kb. 200 fővel. Ezzel lehetővé tettük, hogy a szovjet dolgozók személyesen tanulmányozzák az életünket, munkánkat s mintegy tapasztalatcsere alakuljon ki a magyar és szovjet emberek között. E találkozók szervezése területén igen, jó munkát végeztek a VI. sz.Autójavitó Vállalat, az Ikarus, az 16?