Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1962-10-07
Filp Jenöné élvtársnő /XVI.kér. Közért igazgatója/ Tisztáit Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Vállalatunk kommunistái. és pártonkivüli dolgozói nagy várakozással tekintenek a kerületi küldöttértekezlet elé, hiszen ezen az értekezleten nemcsak a párttagságot érintő kérdésekről tárgyalunk, hajiéin egész kerületünk dolgozóinak munkájáról, életéről beszélünk, s megvitatjuk, hogy pártunk VII. kongresszusának határozatát a gyakorlatban, a helyi sajátosságoknak megfelelően hogyan hajtottuk végre. Uzsoki elvtárs beszámolója alapján a küldöttértekezlet után örömmel tolmácsolhatjuk majd vállalatunk dolgozói felé, hogy az elmúlt évek során becsülettel teljesítettük a párt álcái megjelölt feladatokat.Győzelemre vittük kerületünkben is a mezőgazdaság szocialista átszervezését, uralkodóvá téve ezzel a szoc. termelési viszonyokat. Most már minden erőnket a termelésre, a termelőerők fejlesztésére, az uj jbipusu szoc. ember nevelésére fordi chatjuk. Kedve;..- Elvtársak! A szoc. épitéshen első helyet fog.alja el az ipari és a mezőgazd-i termelés, de a párt gazdaságpolitikájában fontos helyet foglal el a lakosság áruellátásának magasszínvonalú megszervezése is. A dolgozók milliói naponta nagymértékben azon is mérik a szoc. építésének sikereit, eredményeit, hogy milyen az áruellátás. Ha nincs összhang a kinálat és a lakosság fizetőképes/ kereslete között^ ha csak sok utánjárással lehet megvásárolni a kivánt árukat, akkor a dolgozók bosszankodnak elégedetlenek a gazdasági vezetéssel, nem érzik a szoc. magasabbrendőségét, a gazdasági élet egyes területein ellentétes folyamatok alakulnak ki, megindul a sorbanállás, spekuláció, stb. Fontos feladatunk tehát nekünk, akik a szoc. kereskedelem területén dolgozunk, hogy gazdasági munkánkat úgy oldjuk meg, hogy az áruellátás zökkenőmentes legyen. Vállatunk párt- és gazdasági munkáját olyan szemszögből kivánom röviden ismertetni, hogy mennyiben tettünk eleget a VII. Pártkongresszus, valamint az előző pártértekezleten hozott határozatokból ránk eső felad toknak. A munkáspsztály helyzetének megjavítására hozott párthatározat, a dolgozó asszonyok második műszakjának megkönnyítésére hozott határozat, a kereskedelem kulturáltságának emelése, a vezetés színvonalának növelésére hozott határozatok megjelölték azt az utat, amelyet munkánk jobbátétele érdekében követni kell. E határozatok magukban foglalták a kerület ellátásának maximális biztosítását, a vásárlók érdekvédelmének fejlesztését, dolgozóink politikai és szakmai tudásának növelését .♦