Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1988-01-26
i r “i [ 9 - 7 -A politikai évfordulók jelentőségét helyére kell tenni az országban. Az alkotmány felújításával egyetértés van. Népszavazást kell tartani, ezt javasolják. Az állampolgári fegyelem kapcsán javasoljál:, hogy a fegyelem és a törvény érvényesítését határozottabbb politikai és állami eszközökkel javítani kell, ezt politikai kérdésként kell kezelni. A társadalmi szervezetekkel kapcsolatosan ki kell hangsúlyozni a pártkoordinálé szerepét. I Törekedni kellene arra, hogy ne azonosítsanak minden eredményt, eredmény telonségot a párttal. Alakuljon ki egy olyan szineeblSb, változatosabb érdekszféra, ahol a feladat az elhatározásoknál: megfelelően ^ mód van a sajátos érdekek ütköztetésére. A párt a fő kérdésekkel foglalkozik, amely a végrehajtás menetében értelmes, okos lépésekkel megteremtik azokat az intézkedéseket, amelyeket tézisek tartalmaznak. A tézisekkel kapcsolatoaan egyetértés van szinte teljes körűen. A ki- 1 bontakozási program nagyobb követelményt támaszt a párttal szemben, 1 ezért lényegbevágéan tovább kell fejleszteni munkáját és az adott terület 3aját gyakorlatát. Abban is egyetértés van, hogy a politikai végrehajtás szerepköréből a - mindinkább politikát alakitó helyzet alakuljon ki. Van olyan vélemény is, hogy a tézisek, nyelvezete még most is egy kicsit nehezen érthető az egyszerű párttagnak. ^ A tézisek az eddigi hibákból, gyakorlatból kiindulva őszintén levonva a következtetéseket épiti fel a feladatokat. A pártmunka valamennyi területén megerősíti és újra felveti az eddig j is kitűzött célokat, feladatokat és csak néhány témában tartalmaz uj vonásokat. B| A tömegszervezetekről nagyon kevés szó esik, főleg kiemelten a KISZ-re gondolva, est nagyon hiányoljál:. A párttal kapcsolatosan is sok nyitott kérdést hagyobt a tézis. Uj elemként merült fel, ami megerősítést is kiván, hígy a pártrnunka*a párt egys^S® gyengült, kétkedés és bizonytalanság van. Igen fontos odafigyelni arra, hogy a gyakorlat mennyire bizonyltja a határozatok helyességét. Felmerül az is, hogy a megnevezés mi legyen; munkáspárt vagy dolgozók pártja, és a statisztikus szemlélet megváltoztatása, hogyan., meddig lehet bbben elmenni. » l\ L A — ----------------