Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1987-10-13
I I i 9 í- 3 -A VB megfelelő összetételű, as operativ munka irányítására, szervezésűre alkalmas, vitaképes testület. Tagjai jé elméleti felkészültséggel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek. A hozott határozatok konkrétak, érthetőek, tartalmazzák a felelősüket és a határidőket. A VB tudatosan törekedett a határozatok számának csökkentésére,a legfontosabb kérdésekre koncentrálva, ezzel is elősegítve a visszaellenőrzést és az alapszervezetek önállóságának növelését. A testület létszáma 7 fő. Ez esetenként a határozatképességet veszélyezteti. A VB-ülések légköre nyilt, vitái lényegre törőek. A testület tagjai megfelelően képviselik a hozott határozatokat, állásfoglalá - sokat. A testületi üléseken rendszeresen, állandó meghívottként részt vesz az igazgató, as EzB titkár és a KISZ Bizottság titkára, a Fegyelmi Bizottság elnöke. Esetenkénti részt-vevő felkérésre illetve jelentkezés alapján egy-egy PB-tag. Rendszeres, szervezett meghívásuk nem vált gyakorlattá. A PB .irányító munkájában a fő figyelmet az alapszervezetek önállóságának és az ezzel járó felelősségérzet erősítésére fordítottuk. Ezzel párhuzamosan növeltük a közvetlen helyszíni segitség-nyujtást. Kialakult és jól működik az instruktori hálózat. A rendszeres titkári és reszortos értekezleteken a feladatok ismertetése mellett módszertani segítséget is nyújtunk. Folyamatosan törekedtünk, hogy a feladatok meghatározásával párhuzamosan növeljük az alapszervezeti vezetőségek tájékozottságát az időszerű kérdésekben. A VB az eltelt időszakban 5 alapszervezetet számoltatott be a politikai irányító munka egy-egy részterületén végzett munkájuk tapasztalatairól, évente rendszeresen értékelte az alapszervezetek munkáját. Az alapszervezeti vezetőségek - eltérő színvonalon - alkalmasak fe/te ladataik ellátására. Tevékenységük fejlődött, a megváltozott körülmények között is munkájukat megfelelően végzik, A vezetőségen belüli munkamegosztás szélesedése elmaradt a kívánatostól és lehetősé - g e kt ő1 egyar ánt. A választások óta a vezetőségi tagok közül 10 fő cserélődött /31 %/. Ennek oka: vállalattól való kilépés, leszázalékolás, munkahelyi átszervezés illetve családi körülményekre hivatkozva 3 elvtársunk kérte felmentését. Az alapszervezeti vezetőségi ülések, taggyűlések rendszeresek. A területükön jelentkező legfontosabb kérdésekkel foglalkoznak,figyelembe véve az irányitő pártszervek határozatait. Döntően gazdasági kérdésekre koncentráltak. Önállóan kevés ideológiai 0émát tárgyaltak meg. Ennek igénye az 1937, évi beszámoló taggyűlések előkészítése során már megfogalmazódott. Az alapszervezetek megfelelően ismerik területük helyzetét,gondjait, eredményeit, hangulatát, képesek azt befolyásolni, kézben tartani. a___________________________________________________________________________________