Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1987-04-21
,^-irat MJB—I, r _j Vállalatunk 198G, évben .is erőteljesen fokozta a termelést, mind a növekvő hazai igények kielégítésére, mind a konvertibilis és demokratikus export feladatok teljesítésére. Az előállított termékeink mennyisége közel lo %-kal haladta meg a bázist és minden előző időszaknál lényegesen nagyobb volt. A létszám ezzel szemben mindössze 1 %-kal emelkedett, így a termelékenység mennyiségi mutatója ,6 -kai nőtt. Ez a tapasztalat rámutat a szervezetteb!.) munkavégzésre és munkaintenzitásának növekedésére. A termelékenység emelkedését segítette az, hogy a már amúgyis magas átlagos műszakszám 2, ; j-kal, 1.65-ről 1.69-re emelkedett. 1986-ban azonban a hozzáadott érték - bázishoz képest - jelentős, 67,5 %-os csökkenése miatt, keresetemelésre 2 %-ot fordítottunk, úgy hogy a közreható tények ismeretében:- dolgozóinknak nem volt arányos esélyük arra, hogy a kedvete zőtlen hatásokat teljesítmény - és jövedelemnövekedéssel ellensúlyozzák,- a többletmunka teljesítésével arányosabban, erőteljesebben keresetemelés csak adóterhek vállalásával, azaz a műszaki fejlesztések forrásainak csökkentésével lehetséges. A kollektíva döntötte el, hogy vállalják - a műszaki fejlődés megvalósulásáért -a munka mennyisége és a jövedelem közötti eltérést. Véleményünk szerint e döntéssel és a vele járó konfliktusok vállalásával a rövid távú érdekeltséggel és a rövid távú szemlélettel szemben, a hosszú távú érdekeltség és a tulajdonosi szemlélet nyert csatát. Munkánk eredményeként, a helyzet egyszerű tudomásúlvételén túl, a feladatokkal való azonosulás alakult ki. Tudtuk, munkahelyünkön belüli alapvető helyzet- és érdekkülönbségek szempontjából azok a minőségi különbségek fontosak, amelyek a dolgozók közötti társadalmi különbségek forrásait jelentik. Ezek a különbségek alapvetően a termeléshez való kapcsolódásban /fizikai-szellemi, magasan kvalifikált- szakképzetlen, irányító-végrehajtó/ jelennek meg. Érveltünk, agitáltunk, tájékoztattunk: a műszaki fejlesztés biztonságosabb és egyben bővülő termelést előidéző hatásával, a munkakörülmények és munkafeltételek javulásával, és azzal a ténnyel, hogy a műszaki fejlesztések esetleges elmaradása termelés csökkenést eredményezne. Ezek minden rétegnél a közös érdek- és célazonosság irányába hatottak. A XIII. kongresszust követően a politikai irányítás minden eleme: az információ, a politikai elemzés és döntés, a koordináció, a végrehajtás segítése, az ellenőrzés, valamint a kádermunka testületi üléseinken napirendre kerültek. Tapasztalataink szerint pártmunkánk minden területe összehangoltan segítette a XIII. kongresszus határozatainak, és Pártbizottságunk gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megvalósítását. L _1