Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1987-02-10
- 2 -Üzemünk dolgozói, párttagjai a párt fő politikai irányvonalának megerősítését és a gazdasági épitőmunka feltételeivok, eredményességének javítását várták elsősorban a kongresszustól. Az irányelvek vitája, a kongressns határozatai erősítették dolgozóinkban a párt iránti bizalmat. Ugyanakkor erőteljes volt a kritika a népgazdaság helyzetében már akkor több éve elmaradó javulás hiánya miatt. A párttagok megfelelő alapossággal tanulmányozták a kongresszus határozatait. Ebben fontos szerepet vállalt a propaganda és agitációs ! munka. A Budapesti PB és a kerületi PB segítségével sor került a vitakörvezetők és pártnropagandisták felkészítésére. Ez alapján mi , is felkészítettük a hejyi pártaktivákat, párttagokat, tömegszervezeti )/—s aktívákat és minden gazdasági vezetőt. A Pártbizottság és pártalapszervezetek már az 1985. évi munkatervüket ennek szellemében alakították ki. A kongresszusi határozatokkal való azonosulás a feldolgozás időszakában lényegében kialakult. Dolgozóink szinte kivétel nélkül egyetértettek társadalmi-politikai gazdasági céljainkkal. Ezen belül a legnagyobb érdeklődést nálunk a párt vezető szerepe alakulásának a gazdasági fejlődés gyorsulásának az életszínvonal érzékelhetőbb fejlődésének kérdései váltották ki. Úgy ítéljük meg, hogy párttagjainkban keJ’lően elmélyült a kongresszusi célkitűzések megértetése, ezzel javult a politikai cselekvőkészség is. A határozatok azonnali végrehajtását sürgető türelmetlenséget sikerült visszafogni, A párttagok körében nagyobb hangsúlyt adtunk a politka személyes képviseletének, az országos és helyi feladatok összekapcsolásának. Ezt leginkább a taggyűlések pártcsoport értekezletek és a párttagokkal folytatott egyéni beszélgetések segítették elő. Itt rámutattunk, hogy nálunk is szükség van arra, hogy minden kommunista kötelességének érezze politikánk melletti határozottabb kiállást. A kongresszusi határozatok feldolgozása mellett tudatosan törekedtünk arra is, hogy folyamatosan érvényre jussanak a KB, a XV.ker. i PB, üzemi PB határozatai, állásfoglalásai és tovább erősödjék pártéle' ünk demokrotL zmú s a. A XIII. kongresszus óta politikai munkánk középpontjában van a párttagság és a pártonkivüli dolgozók cselekvő aktivitásának növelése, a politikai gondolkodás pozitívumainak erősítése, a helyi gazdasági feladatok megvalósításához a szükséges politikai feltételek biztosítása. II. Párt belső élete A párt irányító vezető szerepe üzemünkben megfelelően érvényesül. A párt tekintélye nem csökkent. A pártfórumok jó aktivitással, kielégítő tartalommal zajlanak. A C——— —■ ' — —————— ■-1