Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1985-06-11

r~ t ó i 1 » - 5 4* 1984-1985-ben vállalatunk energiatakarékossági pályázatot irt ki. Anyagi lehetőségeink keretein belül a pályázatok jelentős részét megvalósítottuk. 1984-ben anyagmegtakarítás 4,7 mFt, újításból elért megtakaritás 1,2 mFt. az 1984-es beszélgetések során észrevételek hangzottak el a fog­lalkoztatottsággal kapcsolatban. Néhányan úgy érezték, hogy nem képzettségüknek megfelelő uunkát kapnak, nem látnak maguk előtt megfelelő perspektívát, ötleteiket, javaslataikat nehezen tudják megvalósítani, az elmúlt időszakban - figyelembevéve az észrevé­telek reális, elfogadható részét - szervezetfejlesztési intézke­désekre is sor került. A jogtalan igényekkel, megvalósíthatatlan ötletekkel vitatkozunk, igyekszünk a felvetőket meggyőzni. az alvállalkozókkal, megrendelőkkel való hatékonyabb kapcsolat­­tartás érdekében megalakult és funkcionál a Vállalkozási Osztá­lyunk. Létrejöttét fentieken kivül indokolja, liogy az mVmí1 is előírta számunkra az erőművi karbantartások összefogását,szakmai irányítását iparági szinten. az egységes műszaki szemlélet kialakítását szolgálja a nemrégiben megalakult Állapotellenőrző és Diagnosztikai Osztály, mindkét osz­tály tagjai és vezetői fiatalokból került ki. Eddig végzett mun­kájuk során bizonyították, hogy feladatukat értik, távlati elkép­zeléseik is vannak. Az Anyagvizsgáló Főosztály előtt állő feladatok eredményesebb meg­oldása érdekében pályázatot hirdettünk, a pályázóktól azt kértük, hogy fejtsék ki elképzeléseiket az anyagvizsgáló tevékenység szín­vonalára, emelésére, figyelembe véve a szellemi, anyagi lehetősé­geinket. Benyújtási határidő: 1985. szeptember 30. a szakmai műveltség emelése, uj ismeretek megszerzése, a közgaz­dasági szemlélet erősítése érdekében a vállalat biztosítja a továbbképzés lehetőségeit. 1984-ben 2 fő, 1985-ben 2 főt iskolázott be vezetőképzőre. 1984-ben 3 fő, 1985-ben 2 fő jár közép- illetve felsőfokú nyelv­tanfolyamokra. az itt szerzett tudásból vállalatunk profitál. /óleményünk szerint az érdeklődők számára a lehetőségek széles­­körben ismertek. a műszakiak szociális helyzete a vizsgált időszak után tovább Jtóvult.* Nagy gondot és problémát oldott meg, hogy az Énekes

Next

/
Oldalképek
Tartalom