Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1985-02-26

r ~i- 5 -A jelöltek elsősorban arról alakítsák ki véleményüket, hogy az adott terület lakossága ellátását, egyes rétegek életkö­rülményeinek fejlesztését illetően mely feladatokat tartják fontosabbnak, sürgetőbbnek és megvalósitásulc érdekében mit kivánnak tenni. Mindehhez a jelölteket előzetesen, megfelelő módon tájékoztatni kell az adott terület helyzetéről és a fej­lesztés tervezett főbb irányairól. Biztosítanunk kell, hogy a jelölőgyülések eredményéről az állampolgárok minél szélesebb köre kapjon megfelelő tájékoz­tatást. A jelöltek melletti agitációhoz felhasználjuk a keiúileti új­ságot. A jelöltek bemuntatásának, személyükkel kapcsolatos agitáció­­nak fő szervezője és segitője a Hazafias Népfront. Ezirányu munkáját az állami- és társadalmi szervekkel együtt­működve segitsük. A jelöltek maguk is törekedjenek a választókkal való találko­zásokra. 3./ A párttagokkal szemben alapvető követelmény a választási munká­ban való aktiv részvétel és a személyes példamutatás. A párt­tagok taggyűléseken időben ismerjék meg a választások céljait, az uj választójogi törvényt, értelmezzék a törvényben megje­lenő uj elemeket. A jelölő- és választási gyűléseken vegyenek részt a politikai vitákban, támogassák a népfront által előterjesztett személyi javaslatokat. Harmadik, vagy további jelölt állitása esetén saját belátásuk szerint döntsenek a jelölt támogatásáról. Amennyiben a jelölőgyülésen személyükre vonatkozó spontán állampolgári javaslat merül fel, önállóan mérlegeljék, hogy vállalják-e a jelöltséget. . / . i_____________________________________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom