Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1984-03-27

r n _ 19 _ 193/2o/84 Szervezeti Életünk A KISZ XV, kerületi Bizottsága munkájának alapját a réte­gekre megfogalmazott munkaprogramok és az ülésterv képezte. A testület rendszeresen, az Ülésterv alapján tartotta értekez­leteit. A testületi üléseken az ifjúsági mozgalom fő kérdései voltak napirenden, rendszeresen foglalkoztunk az ifjúságot részben érintő témákkal is. A rendszeresen szereplő témák közül kiemelt hangsúlyt kapott a munkásifjuság helyzete, szervezettsége, eszmei állapota, ^ a párttaggá nevelő és - ajánló munka, a pol.képzés helyzete, valamint a gazdálkodás kérdései. Véleményünk szerint a tenni­valók meghatározása, tárgyalása a jövőben is kiemelt feladata­ink közé tartozik, Folyamatos volt a KISZ szervezetek beszámoltatása. AT-testü­­lot konkrét feladatokat hatáozott meg az adott KISZ szerve­zet számára. A beszámoltatások is bizonyították, hogy ilyen módon történő elemző, értékelő munkával tudjuk a legnagyobb hatást elérni. Ezek segítik leginkább a kerületi és a helyi KISZ szervezetek tevékenységét. A testület által tárgyalt anyagok minőségileg megfeleltek az elvárásoknak, használhatóak voltak a napi munkavégzés so­rán eis, A testület által elfogadott anyagok nagy részét a KISZ szervezetek is megkapták, ezt napi munkájukban feldol­gozták. A KISZ Bizottság minden területen elméleti és gyakorlati út­mutatást adott a KISZ vezetőknek (értekezletek, felkészítés). A KISZ Bizottság előtt állő feladatok végrehajtása érdekében 'o jobban differenoiálni kell a testületen belüli munkamegosz­tást. Nagy segítséget nyújthat a testület és a KISZ szervezetek munkájához az instruktor! hálózat. Ezen a területen van még bőven tennivalónk. Az instruktori rendszer a beszámolási idő­szakban csaüfc alkalmanként működött megfelelően. A KISZ szer­vezetek igénylik az instruktorok segítségét. Ennek érdekében a hálózat felülvizsgálásával, a folyamatos munka beindításá­val meg kell küzdenünk, k A- .. . . - 5,-5-^ , ■-t-....... . 0---------­­­' ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom