Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1984-02-28
•r~ ~T Budapest Főváros XV* kér. Tanács Végrehajtó Bizottsága FELADATTÉRV a kerület rendjének és tisztaságának fokozása érdekében A kerületben keletkezett szemét nagyrésze szervezett begyűjtéssel kerül elszállításra, kisebb hányada ellenben a közterületeken szenét formájában jelentkezik, A kerület közterületein a szenét nagyrészt emberi gondatlanságból ered, de ehhez hozzájárul a gépkocsik közterületen való mosása, javitása, göngyölegek utcai tárolása, a járdák nem megfelelő tisztítása, az ebektől eredő szennyezés is, A kerület tisztaságának növelése, a meglévő hiányosságok csökkentése érdekében fokozni kell: a szervező, felvilágosító munkát, a tisztasági mozgalom szélesebb körp kibontakoztatásét, a koordinatív funkciók ellátását,- a hatóságii, intézkedés-ek következetes érvényesítését Javítani kell a tisztasággal és renddel kapcsolatos felvilágosító, nevelőmunkán: ehhez jó lehetőségeket biztosítanak a tisztasági mozgalmak, akciók, A I'íüvelőtíésügyi Osztály fordítson növekvő figyelmet a tanulóifjúság ilyen értelmű nevelésére, foglalkoztatására. Növelni kell az együttműködést a Í3TF Bizottságéval, a XISS és a Vöröskereszt szervezetekkel a fásításban, a "Szép, Tiszta, Virágos Budapestért" mozgalomban, a közterületek gondozásában, ^ Hatékonyabban kell igényelnünk a lakóbizottsági hálózat tevékenységét e feladatok megvalósításában is, A Tanács VB szakigazgatási szerveinek növelni kell együttműködő munkáját, ellenőrző tevékenységét az érintett vállalatokkal, szővetkezetekkel, szervezetekkel, A kér. Rendőrkapitányság támogatását igényeljük a helyszíni ellenőrzésekben, a fokozott helyszíni bírságolásban, a jogosulatlan utcai árusítás felszámolásában, a tilosban parkoló kocsik eltávolításában, L.. 177,