Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1979-03-22

f |-rww § i*- 3 -Amint látják elég sokrétű feladatokkal foglalkoztunk. Ezeken az üléseken mindig résztvett a PB köznevelési felelőse, és a Művelődési Osztály képviselője. Az itt elhangzott kérdéseket, problémákat, az illetékes szer­vekhez, a határozatokat pedig a munkahelyi bizottságokhoz el­juttattuk. Szeretném az újpalotai iskolák problémáját röviden érinteni; Az itt tanuló fiataloknak 70-80 %-a fizikai dolgozók gyermeke. A tanulók létszáma évről-évre nő, ezért az illetékeseket nagyon kérem, hogy minden kövessenek el annak érdekében, hogy ez a helyzet tovább ne romoljon. El kell még mondanom, hogy nagyon szoros az együttműködés a kér. PB-vel a Tanács Művelődési Osztályával, é3 a Csokonai Művelődési Házzal, továbbá a HNF és Úttörő szervezettel és most már Baracskai Éva személyében a KISZ szervezettel is. ^ Végezetül egy kérésem lenne; egy állandó helyet kérnénk bi­zottságunk részére, ami jelenleg még nincs. Kérdések: Sebestvén et.:- Mit tud tenni a szakszervezet a diákok demokratizmusának ki­szélesítésében, és a közéletiségre való nevelésében?- A szakszervezeti bizalmiak hogy élnek hatáskörükkel?- A pedagógusok panaszainak orvoslásában mit tesz a szakszer­­> vezete?- írják az anyagban, hogy a bérezésnél a differenciálásra nincs lehetőség, hjogy értik ezt? Lehoczk.v et.nő:- Miért nincs munkavédelmi bizottság és nőbizottság?- A 2.0. irják "gondot okozott az óvodai tagozat megszűnésével az óvódák átszervezése, probléma volt a jogkör gyakorlásához nem szokott vezetők és a nagyon fiatal - képesités nélküli tisztségviselők tapasztalatlansága." Milyen szintre lehet ezt tudomásul venni?- Milyen átlagú összeget tudnak jutalmazás címén kifizetni.- A pedagógus klub életével kapcsolatban; leírják, hogy nem sikerült megszervezni, történt-e ebben előbbrelépés?- Gyermek balesetekkel kapcsolatban; milyen balesetek fordulnak elő?- Miért nem tudják a taneszközök megfelelő karbantartását bizto­sítani? 4 11 **■ 1 ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom