Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1978-05-18
i— i- 22 -Feladat, hogy ne csökkenjen az aktivan dolgozó párttagság aránya az alapszervezetekben. Ennek érdekében alapos elemzés szükséges minden pártszervezet területén. Tudatosabb, tervszerűbb, folyamatos pártepitő munkával biztosítani a helyes arányokat. Pártszervezeteink fordítsanak nagyobb gondot az újonnan felvett elvtársak nevelésére, politikai képzésére, kisérjék figyelemmel fejlődésüket. Gondjaink vannak néhány alapszervezetnél. A XI. kongresszus párttagfelvétel ügyében tenni kell, a konkrét feladatok megvannak a pártbizottságoknak. A titkárság határozatának megfelelően kell kialakítani. Azokon a területeken ahol rossz a szervezettség, azokkal személyesen a titkárok üljaiek le. ^ Kérdések:- Orvos egészségügy helyzete az elmúlt 3 évben 3 párttagot vettek fel, és ebből egy sem orvos. Mi az oka, hogy az orvosok nem jelentkeznek a pártba? Scheffer et. Ősszel a VB. ülés állást foglalt, részletesen kimutattuk, hogy az orvosok és a közópkáderek között kell a felvételt szorgalmazni, különösen a gyermekvonalon. Óvónők kérdésénél is eapősiteni kell a tagfelvételi munkát. Több olyan intézmény van ahol nincs párttag. Szabó et. Szervezeti dolgokon kivül az ok ott kereshető, amit a KB. meghatározott. Száka et. A jelentés nagyon sok számot tartalmaz, de aktiv területen dolgozó párttagokkal kapcsolatban még egy pár számot szeretnék elmondani. 1974-óta kerületünkben a párttaglétszám 352 fővel növekedett. A körzeti pártszervezeteknél 279 fő a növekedés. 1974-ben a körzetekben 157o párttag volt, addig 1977-ben 1849 fő. Az aktiv területen lévő párttagok növekedésében figyelemben vesszük az újonnan érkezett pártszervezeteket / Kiima, Bútorért. Nyomdaipar, Pamutipari szakközépiskolák/ amely kb. 15o-16o főt x£!> akkor tulajdonképpen dolgozói területen a párt taglétszáma C80KK611# Nagyon fontos feladatunk , hogy dolgozó területen a párttaglétszáma ne csökkenjen, és ez minden pártszervezetnek és alapszervezetnek feladata. Erre hivja fel a KB. Titkárság határozata is figyelmünket. Szabó et. Egyetért -e az Intézkedési Terv-vei és a Bizottsági Munkával a Vx5# A VB, í&S%áuigulag egyetért.