Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1978-05-18

rFelhívtuk a figyelmet, hogy a vezetés és üzemek közti kapcsolatot rendezzék. Türelmi időt szabtam ki az igazgató és a gazdasági igazgató közti ellentét lerendezésére. A munkáélőirások és a feladatok elosztását megfogja jelölni. A politikai munkát kéri úgy kifejteni, hogy a dolgozók kezében sza­bályos utalvány kerüljön. Ebben kéri a segitséget. Kövér et. A vezetési szinvonal minősítésénél rögzíteni kell és meg kell állapítani a politikai követelményt. Mezei et. szóbeli^kiegészí­tésében említette, hogy én készítettem az anyag egy részét, nagyon kis töredéke került be az én általam adott anyagból. <*•*. Középvezetőink döntő többsége szilárd, fejlődő káderek. Ott nőttek fel, ismerik és képesek a párthatározatokat hozni, szemléletileg, politikailag szilárdak, Szakmailag többségük jó, megállják a helyüket, lépést tudnak tartani a szakmai követelményekkel. A rendeleteket ismerikés azokat alkal­mazzák, .Szakmai ismeretüknek tudható be, hogy szóvá teszik a felső vezetés színvonalát. Ismerve véleményüket úgy érzik a feladatok végrehajtásában egyedül maradnak. Úgy érzik, úgy látják, sok esetben szubbjektiv az elbí­rálás, feszültségbe élnek. Vezetési módszerükre, jellemző, demokratikusak, vállalják a népsze­rűtlen feladatokat is. Az utóbbi időben ennek ellenére mégis megromlott a politikai és szakmai légkör. Mondhatom azt, hogy a változtatásokban bizony­talanná váltak egyes középvezetők. Fél kezüket leköti a védeke­zés ós fólkézzel dolgoznak. Személyzeti kérdésekkel a dolgozók tömege foglalkozik. ^ Sajrios úgy néz ki, hogy nem alaptalan, ezek a dolgok lejutottak fi ljyi:-ai dolgozókhoz, így néz ki az osztályvezetők helyzete az üzemben. Kincs meg a kapcsolat az együttműködésre az igazgató ós helyettesei l':ozo 'X Sok a vitás kérdés, ami nem kerül lerendezésre. Úgy Latom, hogy a döntés és irányítás kérdésében alapjában kell változtatni. Ezeket a gondokat, nem lehet lejebb adni'és az osztály­vezetőkre hárítani, ,y A KB, ülés nagy szerepet fordított a káder munkára. Elveket hatá­rozott meg, mely stabilitást hozott. Ezt be kell tartani. Nálunk ez egy olyan elmelet, hogy általában jó ha egy ember lo évig dol­gozta egy helyen, aztan át kell tenni más helyre ; ez nincs párt­hat arozatba. ^ Úgy látja és úgy itéli meg, hogy az üzem felfordítását sémi nem indokolja, erről több esetben beszélt Kardos és Mezei elvtárssal is Azok akik eddig elláttak a vezetést ezután is ellátják csak meg­felelően kell velük foglalkozni. ÍözoeanyagiÖd?lg?krafé^étéSeket 8 LandIer|an» gondolok itt külön­- 18 -A I

Next

/
Oldalképek
Tartalom