Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1974-01-24

f— 1 t • ' 1 15. -Jobban tudták a pártmunka folyamatosságát érzékeltetni, mint tavaly, a hatásfokát már kevésbé. Nem okozott zavart, hogy egy évben lényegében két alkalommal tartottak beszámoló taggyűlést. A jövőre vonatkozóan célszerűbb év elején tartani a beszámoló taggyűléseket.- A párttagság túlnyomó része kifejezésre juttatta, hogy egyetért a párt politikájával, kész a határozatok végrehajtásáért dolgoz­ni. Helyesnek tartja a KB. 1972. novemberi, a PB. 1975. nov. 21-i határozatában foglaltakat. Ugyanokkor felszínre került az is, hogy az alkalmazotti rétegek­ben a bérpolitikai és pártépitésre vonatkozó határozattal egyet nem értés mutatkozik. Lényegében, ha nem is igy fogalmazzák - a munkásosztály vezető szerepének elfogadását vitatják. A pártszer­vezeteknek e jelenségekre fokozott gondot kell fordítani.- Helyes volt a kér. PB. által a 4. téma megjelölése. A pártszer­vezetek elképzelésével is találkozott. A beszámolók összeállítá­sában az egyes témák feldolgozása nagyon sokszínű, erősen diffe­renciált, ós sokoldalúságot mutatott. Az egy év munkája bizonyít­ja,.hogy a pártszervezetek tevékenysége nagyon gazdag és sokirá­nyú. Az alapszervezetek sajátosságait jobban tükrözték a beszá­molók, mint az elmúlt évben. A pártszervezetek egy részénél tu­datos törekvés mutatkozott, hogy az egyes témákhoz fűződő kerdé­­sekben bátran szelektáltak. /Tanács csak 3 témát tárgyalt./ Je­lentős még azoknak a pártszervezeteknek a száma, akiknél a téma­körökön belül is mindenről, sőt esetenként oda nem tartozó kér­désekről is szóltak. Érdekes képet kopnánk a pártszervezeteink­ről, ha a legközelebbi beszámoló taggyűlésekre a PB. nem jelölne meg témákat.- Levonható az a következtetés is, hogy a beszámolók egyik leggyen­gébben sikerült része az ideológiai politikai munka c. téma ósz­­szöállitása volt, a másik a tömegszervezetekben, dolgozó kommu­nisták munkájának az elemzése. A kommunisták ott végzett munká­járól felkészítésükről és annak hatásáról kevés helyen szóltak. Ennek oka lehet az is, hogy nem ismerik eléggé a tomegszerveze*-, tek!,szakmain feladatait- és ebben az egyes kommunisták munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom