Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1970-12-17

1 mmm I 41- 5 -Összegezve me gá 11 ap 11 ha t.1 uk, hogy a politikai rányitó munka valamennyi területen kielégítő, a politikai szempontok a mun­kában részt vevő párttagok és p árt önkivüli e kke1 egyaránt el lett fogadtatva, azonban szervezetileg, egy-két területtől el­tekintve nem lett kellően biztosítva, különösen a bizalmi vá­lasztások területén. Miután a kerületi üzemek többségéről szereztünk tapasztalato­kat, tendenciaként megállapítható, hogy lényeges változás nem várható a párttagok arányának növekedésében a bizalmiak között, ugyanakkor továbbra is olyan tende-nvia tapasztalható, hogy ma­­■ a lesz a párttagok aránya MB-k, de különösen az SZB és üze­mi tanácsokban-Ennek továbbra is az a magyarázata, hogy csak azért nem cse­réltek le embereket, mert párttag vagy pártonkivüli. Lényeges javulás várható a munkásbk, nők és fiatalok arányá­­^ nak növekedésében, amit az eddigi számszeró adatok is mutatnak. A cserélődés mértéke is elfogadható szintű lesz az előzetes elképzeléseket figyelembe véve, /lo-2o %/ ezzel biztosítva van a folytonosság és a frissítés lehetősége is. Mint tendenciát kell megállapítani, hogy a felsőszintű testü­leteket /Üzemi tanács,SZB./ számszerűen csökkentik, a közép­­szervek /ME/ azonos szinten maradnak, mig a bizalmiak száma is c ökken, de a helyettesek választásával ez a káder állomány lény gében nőni fog, x Sz - ks: ..rvezeti választások menetének pozitív megítélése mel­lett hiba, hogy ezeket a munkásfórumokat nem mindenütt, és nem eléggé használják fel az éves terv teljesítésére és az 1971—es terv év sikeres beindításának mozgósítására, ós a X. kongresszus ha tár oza t ai nak p r op.n gál ására. Ujabb hetározathoztalra nincs szükség, a kerületi Pártbizottság idevonatkozó határozata helyes, azonban az ellenőrzésühk*--oorán tapasztalt fogyatékosságokra a pártszervezetek figyelmét fel kell hivni és a hátralévő munkában fel kell használni, Pártépitési Munkabizottság nevében Pataki Béla ska Látta: Schneider Béla Pb. titkár ' ■ ■ 11 I . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom