Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1970-11-19

"1 l - 3 - J Probléma a KISZ.oktatás. Csökkenő számról érkezett jelzés. Az indulás szerint további csökkenés van. Az indulás 96-al szemben 61 fő. A propagandisták felkészítése probléma, a kö­rök vezetése, a felkészítés szerint. Véleményünk szerint úgy az 197o/71-es oktatási év vonatkozá­sában változatlanul érvényes a két határozat a KB. 1968. no­vemberi határozata, a pártoktatás néhány évre megjelölte az oktatási munka célját, feladatát. A másik az 1969. évi kerü­leti te..nivaéókat jelölte meg. Ezeknek eredményes végrehajtásá­ra kell törekedni. A Bp-i Pártbizottság közölte a kerületi Pártbizottságokkal, hogy 1971. január végéig folyik program szerint a pártoktatás, tömegpolitikai tanfolyamokon tematika, tankönyv meg van. A X. Kongresszus határozatát kell feldolgozni. A kongresszus anyagának beépítése a középiskolákon is megtörténjen. Az elő­készítés január hónapban történik meg. Van még egy feladat, a párttagság tanulásban való részvétele. V i t a: ffzabó et: Az oktatási évvel kapcsolatos álláspontunk kialakításához tár­sadalmi célkitűzést fogadtunk el a kerület fejlesztését illetően. A létszám-arányok nem ismertek pontosan. A oktatás be sem in­dult /Dózsa Gy. gimn./ Lemaradás tapasztalható a körök számában. A beindulásnál gondos előkészítést végeztünk, eredménye fél siker. 30-40 %-os a megjelenés a konferenciákon. Pótkonferenciát tartottunk és még igy is maradt hiány. Két középiskola nem tud bekapcsolódni. Külön konferenciát tartunk. Az oktatási konferen­cia betölti, ill. rendszere betölti hivat.ását, ad annyit a'kommu­nistáknak, hogy pluszként fel tudják használni munkájukban. Néhány helyen van olyan gondunk, hogy helyi vállalaton belül az előkészítés megváltozott, hogy a propagandisták kérdésével kap­csolatban uj álláspontot alakított ki a bizottság, pl. lecserél­ték, nem vállalta, stb. oktatási munkánk áll. Naprakész adatunk nincs, most folyik ebben a hónapban a létszám-statisztika. Létszámarányban a tavalyi szinten fogunk mozogni. x-"' Petővári et: Szabó et. tájékozta tilsával egyetért. A pártválasztások leter­helték a pártmunkásokat. Hozzászólásában felveti;- hiányzik a propagandisták felkészítése. Megítélése szerint van lehetőség pótolni a X. Kongresszusra való áttérátnél. Viszonylagos is elmaradás van,- a IilSZ-oktatás nálunk is probléma;- tudatos káderképzésre való ösztönzés stabilitást mutat. Lajtai etnő: A kongresszus anyagának feldolgozása; olyan, melyre a tantestü­letben szükség van, nemcsak a pedagógus pártszervezetnél. Több részletben át kell venni. Véleménye szerint két iskola tantestületét össze kell vonni, több pártonkivülit bevonni, az anyag megvitatásába, oktatásába. Szabó et: A problémák oldaláról több kérdést lehetett volna hozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom