Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1970-08-18

i !- 4 -lelassult, 1969-ben megállt, igy mind az amely aa uloeztásról, stb. a politikai vitában folyt lényegében "politikai üresjárat" volt, mert u termelékenység, a ter­melés emelkedése nélkül - életszínvonal emelése a népgazdasági igények kielégítése nem lehetséges. A gazdaságirányítás reformjának bevezetése előtt kiterjedt, ma mérsékeltebb vita folyik az államnak, mint tulajdonosnak szerepéről* a vita alapját az a félreértés képezte, hogy a vállalatok önállósága valamiféle uj tulajdont jelent, az állam a vállalatok irányításáról lemond. Ebben a szocialis­ta tulajdon, a szocialista rendszer féltése nyilvánult meg, amelyben szerepet ka­pott az is, hogy a közgazdasági szabályozók funkcionálását, azok konkrét hatását még nem ismerték - mint az állam kezében lévő irányitó befolyásoló eszközöket. Később a fordítottja jelentkezett. Több helyen elhangzott, hogy az állam irányítása ma még szigorúbb, hogy sokkal több ma a megkötöttség*/ Pld, Vegyszer, Ferró, Vili­­gép Ktsz, stb./ Néhány helyen kifogásolták a megkötöttségeket előíró kormány határozatokat, pld. Cipész Ktoz: " itt a szövetkezetben nem érvényes a kormány határozat, mert itt mi vagyunk a tulajdonosok!" Az állami vállalatok szerint a szövetkezetek előnyösebb helyzetben vannak - főleg anyagilag - amelyért a politikát hibáztatják./Olaj,Bőr./ Kifogásokat emelnek a "maszekok" miatt, azok támogatása miatt, ugyanakkor "dicsérik a maszekokat", hogy náluk mindent kapni. 4 politikai agitációs munkában hangsúlyozni kellett: a köztulajdonosi szemlélet és magatartás erősödésének feltétele, hogy a szocialista termelési viszonyok elemei erősödjenek. Vagyis ne csak a pillanatnyi, napi, egyéni és közvetlen érdek szabá­lyozza a szemléletet, hanem ezeken kissé tovább látva a termeléshez, az emberekhez, stb. javuló viszonyuk is. A IX. Kongresszus állásfoglalását sokan úgy értelmezték - pártoktatásban tapasz­taltuk - hogy a szocializmus teljes felépítése fejeződött be, ezzel együtt az em­berek gondokodásában, tudatában a marxizmus diadalmaskodott. A viták során tisztá­zódott, hogy az osztályhelyzet megváltozása, az életkörülmények javulása, stb. sem szülnek automatikusan szocialista tudatot. Ezért fontos, a tudat marxista­­leninista átalakításáért folyó haroot mindennapos, állandó feladatnak tekinteni és végezni. Az elvi-politikai munkát nehezítette: az imperializmus tudatos "fellázító" politi­kája. Az utóbbi években több kapitalista ország gazdasági fejlődésének gyorsuló ütemét lehet tapasztalni, amelyek propagandájukban bőséges helyet kaptak. öo ^ ^ ma.bhmp.

Next

/
Oldalképek
Tartalom