Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1970-07-30
f . -5 • I- 4 -2./ A pártszorvozetok által kezdeményezett nunkaversenynozgalon, a kommunista szombatok, melyeket a dolgozók felszabadulásunk 25. évfordulójára, a Lenin centenáriumra és a X. Pártkongresszus tiszteletére folytattak és folytatnak, valamint a komplex intézkedési tervükben, és az akcióprogramokban foglalt intézkedések éreztetik hatásukat. 3./ Az rávizkárok felszámolása érdekében meghirdetett nemzeti jövedelem 1 %-os növeléséhez a gazdasági egységek kivétel nélkül csatlakoztok és általában'nyereségtervük 3-4 % os túlteljesítését ajánlották fe. Őrömmel lehet n.v-aiopitattá., hiUÜ' a üi'vizkárosulbak megsegítésére kerületünk dolgozói a legnagyobb készséggel ajánlották fel részben közvetlen anyagi támogatásukat^ forintban, ruhaneműben ós fölszerelésben, részben pedig szabadidejük egy _' •részét, A Végrehajtó Bizottság 1970. március 17-i ülésén határozatot hozott a kerületben 10 legnagyobb és legjelentősebb gazdálkodó egységeinek ellenőrzésére vonatkozó szánokat illetően. Az eddigiekben összefoglalt általános irányzatok természetesen vonatkoznak a 10 érdekelt vállalatra is általában, ezért csak egy néhány olyan kérdésre utalunk, amelyek az általánosságtól eltérőek, vagy nem fülelnek meg az ellenőrzésre kiadott határozatnak. NŐvényola.jpiari és Mosószergyártó Országos Vállalat: Az export-import tevékenységből adódó dollár kitermelés ron- ' tabil.it ás á várhatóan lényegesen kedvezőbb lesz a tervezettnél, Ennek magyarázata, hogy az év során az olajok, olajos magvak és asirok világpiaci ára jelentős mértékben emelkedett ós az árváltozásból adódó•kereskedelmi lehetőségeket tudja a vállalat jól kihasználni. Az anyagkészletek alakulása áz I. félévben mintegy 10 millióval magasabb volt a kívánatosnál, ez a vállalat számára szintén hitelpolitikai és egyéb következményekkel is járhat, ezórt a II. félévben még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az anyagkészletek normálisált szinten való tartására. Vegyiműveket Szerelő Vállal- t_t A Végrehajtó Bizottság határozata szerint ellenőrzendő egy uj műanyag feldolgozó üzem létesítésének hely sete, Rákospalotán, A \ ’ ” 1 ■— -1 I—• ------------—— —