Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1970-04-23
r~ I I *- 4 -A társadalmi tulajdon vádelme érdekében tett megelőző intézkedésekkel elértük azt, hogy a lopások száma 1967-hez viszonyítva 1969-ben több mint 5'" %-al csökkent. A nagyarányú csökkenéshez hozzájárult az a tény is, hogy a munkásőr és az ŐR. elvtársakat a tt. védelmével összefüggő feladatokról tájékoztatták a szakmai parancsnokok,. A nagyobb jelentőségű parancsokat, utasításokat, a szakmai" vezető rendszeresen megbeszéli az alapszerVezet titkárával* valamint esetenként a vezetőséggel, még az állomány részére történő ismertetés előtt és minden esetben igényli a pártszervezet segítségét,, Ilyen segítséget adott a pártszervezet minden olyan esetben, amikor fontosabb és nehezebb feladatot kellett vógrehaj tani 0 Ezt a pártcsoportbizalöiikon és a kommunista elvtársakon keresztül végeztük el. Az egyéni agitáciés munkát is alkalmaztuk. A legutóbb ilyen nagy jelentésű határozat, amelyben ugyancsak kérte a pártszervezet segitsógót az 1969* nov0 28 0-i Központi Bizottság határozatából adódé feladatok végrehajtásához* Az ilyen közös munka a pártszervezet vezetőségi és a szakmai (vezető között rendszeressé vált* A tárgyalt időszakban - BM. utasításnak megfelelően - az újonnan választott vezetőség a szakmai vezetéssel együttesen az állomány többségéről, ezen belül a párttagokról is minősítést készített. Minősítés készítésénél minden egetben a minősítést készítő szakmai vezető kikérte áíi figyelembe vette az illetékes pártcsoportbizalmi véleményét -is, A minősítések ismertetése során az elvtársakkal külön-kulön b°szélgettünk, ami lehetőséget adott arra, hogy alaposabban megismerjük az elvtársakat foglalkoztató problémákat# A mi uásitóseknél való beszélgetésekben a minősített kifejti a s.^ját észrevételét, felismeri a saját hibáját, ígéretet torz annak kijavítására. Az ilyen beszélgetések hasznosak, mű /el a felvetett hibán akarnak változtatni, úgy a munka jobb ellátása tekintetében, mint a fegyelmezettségbe# A káderutánpóf _#s érdekében közös megbeszélés alapján a szakmai paranjsnok káderfej lesztési tervet készített a pártszervezet 4xtkárónak egyetértésével. Úgy a párt, mint szakmai káderutánpótlás biztosítottnak látszik. Minden parancsnoknak van helyettese., és az véglegesen is a helyébe léphet# Ezek szakmai és párt vonatkozásában is képzettek. Alsó szinten az állományból akadémiára jár 3 fó# Minden vezető munkakörben dolgozó, politikailag és szakmailag képes a feladatainak ellátására# Fejlődésük biztosításához továbbképzésük megoldottt, A személyi kérdésekben a párt és szakmai vezetés együttessen dönt. A két vezetés együttműködése az állományban dolgozó elvtársakkal való egyéni beszélgetés alapján felmérte 1969-ben az állományunk lakáshelyzetét, és 29 elvtárs igényjogosultságát állapítottuk meg, 1 kielégítés a lehetőség szűkössége miatt csak lassan történhet, A lakáshelyzet megoldásában egységes az álláspontunk, melynek eredményeként az 1968* és 1969c évekre a BM-től kapóit két lakás odaítélését úgy varriáltuk, hogy azzal hat dolgozónk lakásigényét elégítettük kif, - ~ o / vj X