Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1967-03-23
í ^ > ; J i- 5 -- a Fagy Októberi Szocialista Forradalom 5o<- évfordulójának tiszteletére kezdeményezott felajánlások az éves darabsz-nos terv teljesítését cél'zsák. A Pártbizottság állásfoglalásait a napi munka folyamán realizáljuk. A Vállalat elkészítette az első negyedéves tervét. Ezt az alapszervezőtök a januári taggyűléseken megtárgyalták - a Pártbizottság állás foglalásai alapján - és mozgósítottak ennek végrehajtására. Ez kihatott a nühelybizottsdgi választásokra, és a termelési tanácske zásokra is. Ennek a következményeként párttagságunk a gazdasági veze tőkkel, a szocialista brigádokkal - korábbi hagyományainkhoz híven /í felszabadulási, kongresszusi szerelvény \f vállalásokat tettek a N.0*iz,F. 5o» évfordulója tiszteletére. A vállalások nem terven felüli darabszámos tervteljesitést, hanem létszámpótlást tartalmaznak a teljesitnényszázalok megemelésével. ^ Számos Vl.osztályi brigád - az alapszervezet kommunistáinak példamutatása és kezdeményezése alapján - 2,5 ‘Á felajánlást tett. A termelő osztályok az alapszervezetekkel karöltve most készítik intézkedési terveiket. Ennek alapján készül cl a vállalati komplex terv is, mely szintén a létszámpótlásra, illetve éves terv maradéktalan teljesítésére épül. A munkaverseny szervezés és kiszélesítése, illetőleg a vállalások rögzítése most történik. A dolgozók hangulata ás hozzáállása a folajánlásokhoz általában jó. Ebben meghatározó szerepük van a kommunistáknak és mühelybizottsági aktíváinknak* A gazdaságszervező munkánkat nehezíti a mechanizmus bevezetésével kapcsolatos sajátos helyzetünk. Tudomásunk van róla, hogy a felettes hatóság Mechanizmus Bizottsága foglalkozik a járműjavítók helyzetével* dőt a Vállalattól is kértek erre vonatkozóan jogi, szervezeti, munkaügyi észrevételeket, javaslatokat. Még ott is vita van, ott sem dőlt el végleg a járműjavítók ▼ sorsa, az, hogy a vasút üzeme lesz- o, vagy önálló vállalat marad. '’Jk A Pártbizottságunkat non vonják be az előzetes tárgyalásokba. Pedig dolgozóinkat már foglalkoztatja ez a kérdés is. Ez a sajátos helyzetünk nehezíti a munkánkat, r.lert nehezíti a gazda sági mechanizmus megértetését. Sokan abból, hogy a Vállalat elveszti önállóságát, a mechanizmus egészére vonnak le helytelen következtetést* g.ttól is tartanak, hogy a nagy MÁV -nn belül az üzen erőfeszítéseinek eredménye jelentéktelenné zsugorodik, a igy anyaginkban rosszabbul j árnak. A Párt tömegkapcsolatának erősítése., A Kongresszus utáni napi feladataink közül kiemelten kezeltük a Párt tömogkapcsolatának erősítését. Elsősorban a szakszervezeti választa sokban kívántuk ezt megvalósítani. Ehhez elvi segítséget adott a Politikai Bizottság 1966«V.lo-i határozata. Az üzeni Párt Végrehajtó Bizottság a határozatot üzemünkre vonatkozóan feldolgozta 3 konkrétan ' ! --------------------------- 1 .................. I ■ ■ / 7