Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1967-03-23

p ~ n ! ■: 1- 2 -iskolát okolták - egyes holytclonül viselkedő fiatalról Ítélték meg az ogéaz ifjúságot. Az imperialisták follazitási taktikájáról úgy vélekedtek, hogy libera­lizálódik közéletünk. Az életszínvonal politikánkban bírálták az indokolatlanul magas kerese tokét / orvos, művész, kisiparos stb./ koreskedelmünkben a burkolt ár­drágítást, a minőség romlását egyes áruknál. Különösen sokat és helyenként élesen vitatták a parasztság helyzetét, azt hozták fel, hogy a munkásosztály már túl sok áldozatot hozott a parasztságért stb. Egyes helyeken vitatták a tagjelölt ség megszűnését, 11 még korai lesz " - " felhigul a Párt” stb. mondották a kétkedők. Egyesek túlzott várakozással tekintettek a Kongresszus elé és a nyugdíj korhatár csökkentését, mások a kinai kérdés élesebb felvetését várták. A gazdasági mechanizmus kérdésében is volt - és még na is sok - az ért^^ lenség* Ekkor terjedt cl, hogy vállalatunkból főműhely less, valamint hogy elveszik az arcképes igazolványokat. 3 hirok megzavarták dolgozó­inkat. B kérdések nagyrészt tisztázódtak, de időnként újból fel- f cive­tődnek. Tény az, hogy a zavaros nézet ok tisztázásában _8Pkat léptünk előre# Augusztusban sokkal élesebben vetődtek fel a helytelen nézetek. Ma már ez kevésbé tapasztalható és sikerült ezek vitáját pártfórumra kori tosni. A kérdések helyes megértetését főleg a Kongresszus alatti csoportos beszélgetéseken és a novemberi pártnapokon tudtuk elérni. A Kongresszus után fő feladatnak tekintettük a Kongresszus egyes hatá­rozatainak, elsősorban pártoktatáson történő feldolgozását. Ehhez nagy segítséget adott a kerületi Pártbizottság határozata. Ezt követően az üzeni Párt Végrehajtó Bizottság is megtárgyalta a határozat feldolgoz sónak módját és célját. A kerületi határozatot a. feldolgozásra vonat­kozóan jónak tartottuk, nem láttuk indokoltnak más témát is kiemelni. ^ Célul tüztük ki, hogy a kongresszusi anyag szervezett feldolgozásába minden párttagot, KI32 és MB titká.rt, P.B* tagot, tömogszervozeti vese tőt és főművezetőtől fölfelé minden gazdasági yczc.tőt bevonunk, így kívántuk elérni, hogy a legfontosabb'kérdésekben egységes szemlélet, helyes értelmezés alakuljon, lei. A V«B» határozatát titkári és ágit.prop»titkári értekezleten dolgoztuk fel. Ekkorra az alapszervi titlc raink már elvégezték a 2 hetes pártis­kolát és ahol szükséges volt, őket is beosztottuk az 5 téma feldől-ozá­sára propagandistának. így összesen 6 uj csoportot és 2 elméleti konfo renciát szerveztünk. / 1 a PB, 1 a gazd.vezetők részére/ Bddig oz első és második témát dolgoztuk fel. Az első téma kicsit "szétfolyt". Az anyag nagyon bő és mi 3on készítettük fel cl ggé a propagandistáinkat, non határoztuk meg a témán belül is a lényeges kérdéseket. Ezt megkésve, csak a kerületi Pártbizottság ülésén elfoga­dott határozat után módosítottuk össz- propagandista és ágit.prop. titkári értoké?1, t keretén belül. A 3 _ —____—_— ________________________________ .... VÖ HBBBP

Next

/
Oldalképek
Tartalom