Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1966-02-24

r ' n «- 4 -Nem növekedett kielégítően a politikai/ igények a tagjelöltek felvétele 3orán. Erre mutatnak az alábbi jelek:- A kor.PVB visszautasított ...1^7.. felvételt. A Vegyiműveket Szerelő Vállalatnál, az elmúlt évben a p/B két alkalommal figyelmeztetésben részesítette a vállalat pártszervezetét a fölvételi munka közben elkövetett fele - lótlenségokért /Szőcs János, fck gyár, Ballainé,Boros Ida,/ valamint az adminisztratív felvételek nagy számáért .- lakáskarbantartó KTSZ-né 1 tavaly 3 fő tagjelölt felvétel szerepelt, egyiket a PVB elutasította, 2 fő tagjelöltet felvett, jelen pillanatban mind a két tagjelölt a pártszer­f—' vezet tudta nélkül kilépett a munkahelyről, az egyikkel már sikerült kapcsolatot teremteni, aki viszont kijelentette, hogy nincs szándékában párttagnak lenni.- Bár 25 főről 14 főre csökkent a lejárt idővel rendelkező tagjelöltek száma, azonban még most is többször kell fi­gyelmeztetni egyes pártszervezeteket, hogy foglalkozzanak felvételükkel és általában két-három hónap után tűzik napi­rendre. J a v a s lat 1./ javaslom, hogy a PVB fogadja el az értékelést azzal, hogy az /^s> évi s ta tiszti Ica elkészülése után szóbeli be jelsntés formájá­ban egy-két jellemző statisztikai adatttal visszatérjünk a párttagságunk elemzésére. /A Pol .Biz. határozat végrehajtása során további csökkenés következik be, valamint arányeltoló­dás./ 2./ Titkári értekezleten tűzzük napirendre a tagjelöltekkel való foglalkozást, valamint a párttagság mozgásának kérdését, a szóbeli beszámoló al- óján, kiegészítve azt a vitában elhang­zottakkal . Schneider Béla 3o

Next

/
Oldalképek
Tartalom