Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1966-09-22

r ... n Döri Róbert elvtárs:- Véleménye szerint ebbe az irodalmunknak is be kellaie kapcso­lódni. A mai fiatalság életének megfelelő könyvet kellene Ír­ni. A TV- műsorának, valamint a rádió műsorának is ide kelle­ne hatni. Befejezésül elmondja, hogy növelni kell a KISZ befolyását. Meg kell értetni a part- állami és társadalmi szervek vezetőivel az ifjúság nevelésének komoly problémáját. Azt a kérdést is meg kell értetni, hogy jobban támaszkodjanak a KESZ-re. Véleménye szerint az ifjúsági szövetség kinőtt már a "gyermek cipőből f csak meg kell bizni valamivel, mert komoly feladatok elvégzésé­re képes. /Ezt bizonyítják: a Vietnami műszakok, béke gyűlések, vádoljuk az imperializmust Elmondja még, hogy a KISZ erősíteni kell. Véleménye szerint a Pártszervezetekből a KisZ-be kell átirányítani egy-két fiatalt, hogy ott végezzék pártmunkájukat. Olyan elképzelése is lenne, te hogy a tagjelöltek első politikai munkája a KISZ-be legyen. Ezt a munkájukat figyelemmel kell kisérni Vezetőképzés területén a fő feladatot ott látja, hogy az ifjú­sági vezetőink politikai tisztánlátását és politikai helyt­állását erősíteni kell, és kanyarodjunk egy kicsit vissza a kalasszikusok tanulmányozásaihoz. Bata Lajos elvtárs: A KISZ KB. Állásfoglalással egyetért. Véleménye szerint nagyon komoly probléma az ifjúság arculata, szemlélete, továbbfejlődése, idősebb generáció viszonya a fiata­‘k'en^civui 'soT^Tevos, meg nem értett szemlélet uralkodik ^ az emberekben. Az idősebb korosztály igyekszik saját maga ar­culatára nevelni a fiatalokat. Pl: bennük ól, hogy ők soha nem ^ mertek ilyen hangot megengedni az idősebbekkel szemben. Kétféle agitációt kell véleménye szerint folytatni a fiatal­ság felé: ♦ t 1./ Bátran és őszintén merjenek felvetni hibákat. 2./ Értsék meg az idősebb pedagógusokat, szülőket, munkatár­saikat akikkel együtt kell dolgozniuk. Meg kell továbbá értetni a fiatalokkal, hogy vegyék figyelem­be azt, hogy ők sokkal nyugodtabb körülmények között tanulhat­nak és élhetnek, mint szüleik, illetve idősebb munkatársaik. Arra is fel kell hivni a fiatalok figyelmét; hogy az idősebbek­kel szemben tisztelettudóbban viselkedjenek. Egyetért Pataki á±tos elvtárs által felvetettekkel, melyeket a hazafias nevelés kérdésében tett. Igaz az, hogy a hazai táj szépségeit, történelmi nevezetességeit nem tudjuk kellő képpen bemutatni. /Ebben bizonyos fokú kényelem érzet is van./ Egy bizonyos fokig úgy néz ki a helyzet, hogy na­gyon sokan külföld felé orientálódnak. Bl~terjedt a fiatalok között olyan nézet, hogy az a nagy dolog, aki a külföldi tá­jakról, különböző dolgokról tud beszólni. De hogy Magyarorszá­gon hol volt, mit látott, vagy egyáltalán ismeri-e a hazai táj

Next

/
Oldalképek
Tartalom