Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1966-07-14
,— —} s J- 8 -Tapasztalatunk szerint az oktatás jellege is megváltozott olyan értelemben, hogy a tanfolyamok hallgatói úgy vettek részt a konferenciákon, mint egy-egy vitafórumon. Nem ragaszkodtak kizárólag a kiadott tómaanyaghoz, hanem minden aktuális társadalmi, politikai és gazdasági kérdést megvitattak. A pártoktatás szervezettebbé tételében is előbbre léptünk ebben az évben. Nem sikerült azonban ennek ellenére a kivánt mértékben fokozni a tanulási fegyelmet. A megjelenés és akti'vitás tekintetében jobb eredményt értünk ugyan el, mint az előző évben, de nagyon sokan nem tanultak tervszerűen, egyenletesen, és nem tanulmányozták át a kiadott tananyagot, hanem a konferenciákon a viták során akarták az anyagot hallomás utján megismerni. Mások a régen tanultakat felhasználva "rutinaktivitással'1 kapcsolódtak csak be a vi- ^ tákba, felhasználva ahhoz a sajtóból, rádióból, TV-bŐl kivett dolgokat . A nagy érdeklődés a propagandistákat is gondosabb felkészülésre, nagyobb tájékozottság szerzésére ösztönözte, hogy a számtalan felvetődő kérdésre megfelelően tudjanak válaszolni. Volt azonban olyan oldala is e jelenségnek, hogy bizonyos kérdések részletei nem voltak elég gyorsan és kivánt mélységig ismertek a propagandisták előtt, s.ezért több esetben nem tudtak teljes biztonsággal választ adni. Pl: hogyan fog alakulni az uj gazdasági me chani zmus, stb. Ilyen körülmények között érezhető volt,hogy a prdpagandisták tájékoztatása aktuális kül- és belpolitikai kérdésekben esetenként nem^ volt kielégitő és elmaradt az események mögött. A jövőben a világeseményei alakulásáról, a Központi Bizottság határozatainak reális értékeléséről gyorsabb, azonnali tájékoztatókat kell szervezni, mert a pártoktatás jelenlegi formájában az agitáció jelentős fórumává vált, A propagandisták az agitációnak is képviselői kell, hogy legyenek, s ezért nem elég ha.a tájékoztatóban másod,vagy harmad lépcsőben kerülnek.bevonásra. Az események után közvetlenül helyes őket tájékoztatni. AG . ... .