Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1966-03-10

r n »- 3 ~ ezek ma már rendszeressé váltak. Súlyt fektettünk arra, hogy elsősorban a párt, mozgalmi és gazdasági vezetőink politikai tisztánlátását biztositsuk. Tapasztalataink azt mutatják- hogy a kisebb egységekben lefoly­tatott beszélgetések alkalmasak voltak egyrészt a párttagság véleményének mpgismeré'sére, másrészt a nézetek tisztázásán keresz­tül a cselekvősi egység kialakítására., Ugyanezt az eredményt segítette elő elsősorban a fizika/, dolgozók területén működő pár talapszervezetek taggyűlése i3. A beszámolási időszak első felében problémát okozott az X-es alapszervezet tevékenysége pártszervezetünkön belül. ^ Az 1965. évi komplex tervet tárgyaló taggyűlésen a párttagságunk mintegy fele vett csak részt. Nehezen alakult ki a vitakészsőg, ugyanennél az alapszervezetnél pártépités vonatkozásában az év folyamán a kerületi pártbizottságnak kellett beavatkozni úgy, hogy visszaadta a tagfelvételt /Tolnai elvtárs felvételét./ ismé­telt tárgyalás végett,, E jelenségek, valamint az, hogy a' kerületi Párt végrehajtó Bizottság tárgyalta a vállalatok irányitó szerveiben lévő pártszervezetek tevékenységét, ráirányította figyelmüket ezen alapszerv tevékenysé­gére és a beszámolási időszak második felében fokozottabb igényü­ket támasztottunk irányukban© A részükre nyújtott segítség hozzá­járult ahhoz, hogy ma már az I© alapszervezetnél is pozitív jellegű változás következett be. A többi alapszervezetünknél elsősorban a vezető testületeknél meg­lévő viszonylagos igénytelenség és részben politikai gyakorlat, illetve képzettség hiánya nehezíti a további fejlődést. Ugyancsak gátló tényezőként kell megemlítenünk már a kialakult szervezeti felépítésünket iű0 A pártszervezet eszmei-, politikai, cselekvési egységének erősí­tésében szerepe van a különböző politikai oktatási formáknak© Az 1965/66-os oktatási évben sikerült elérnünk, hogy a vállalatunk­nál a pártvezetőség tagjai teljes egészében résztvesznek a poli­tikai oktatásban© párttagságunk az 1965/66-os oktatási évre mintegy 79 %-ban jelentkezett oktatásra© /1964-ben 64 %./ Az eltolt vfélév tapasztalatai azt mutatják, hogy jónak mondható szemináriumokon a megjelenés átlagban 70 %-os. Többségénél azon­ban a megjelenés %-a 30-50 % között mozog. Ennek okát elsősorban abban látjuk, hogy a szemináriumok váltó műszakos dolgozókból szerveződtek. Ha eredménynek tudjuk be azt, hogy az oktatásba bevontak létszáma növekedett, akkor ezen beiül komoly problémáként kell megítélni azt, hogy a résztvevők felkészülése és aktivitása nem kielégítő, illetve a tanulás nem folyamatos, 2 ¥---------------------------------------------------------------------------------------------------- ———————mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom